Vincze Feriék nagyon gyorsak! Egyre gyorsabbak! A páros a bajnokság harmadik helyén áll, folyamatosan elöl autóznak. A kassai rajt előtt kérdeztem a pilótát.
Székesfehérvárra azt a célt tűzted ki Magadnak, hogy bekerülj az első háromba, így meg lehet az év közbeni prioritásod és végre a bajnokság állásának megfelelő rajtszámot kaphatsz.
Ez volt a cél, való igaz! Nem úgy sikerült a verseny, ahogy azt elterveztük. Negyedikek lettünk és örülünk ennek is, hiszen sok apró tényező hátráltatott minket.
Persze mondhatnám, ha az utolsó gyorson nem kapunk defektet, akkor meg lett volna a harmadik hely, de ez a rally. Azt a lehetőséget valóban elveszítettük, hogy elől mehessünk és a dupla mezőnynek köszönhetően a 17-es rajtszám nem kecsegtető, de próbálkozunk itt is gyorsan menni majd!
Hogy tetszettek a fehérvári szakaszok?
Most kicsit jobbra számítottam, egy-két szakaszon elég sokat kaptunk Áditól (Velenczei Ádám). Változtatnunk kell pár dolgon! Nem sok kockázatot vállaltam, mindenképpen célba akartunk érni.
Ennél több kell a jobb eredményhez! És kockáztathatunk is, még nincs mínuszolásunk, hátha tudunk még gyorsulni.
Mind a három szakasz tetszett nekünk. Az Oroszlány és a Bakonycsernye egyértelműen feküdt a Mitsubishiknek. A Csákberény inkább az R5-öknek, de ott is tudtunk viszonylag jó időket autózni.
De nem vagyunk elkeseredve, jól állunk még mindig a bajnokságban. Folytatjuk tovább, remélhetőleg még több sikerrel!
Milyen emlékeid vannak Kassáról?
Nagyon rosszak! Tavaly kiestünk az első szakaszon, szétment a hátsó diffink. Sajnáltam, mert nagyon tetszettek a pályák a pályabejárás után. Bíztam benne, hogy majd tudunk egy jót menni, sajnos nem sikerült.
Tavalyelőtt szintén ki kellett állnunk műszaki problémák miatt, ráadásul rossz időket is autóztunk.
Remélem megtörik ez a balszerencsés sorozatunk itt Kassán. Eddig kettőből kétszer kiestünk. Most célba akarunk érni, mindenképpen.
Teszteltetek előtte?
Igen, a héten teszteltünk. Jó átmozgatni magunkat. És az autón is változtattam legutóbb, a gátlókon, a rugókon és ezeket még össze kellett hangolni, ami a legutóbbi, sziráki teszten nem sikerült, így a Székesfehérvár Rallye-n gondjaink voltak ebből.
Mivel lennél elégedett? Első három?
Nem tudom pontosan még. A pályák nem mind jók a Mitsuknak. De azért gyorsan próbálunk menni! :)
Ha az ORB-ben benne lennénk az ötben, akkor elégedettek lehetnénk, de nem lennénk boldogtalanok a dobogón sem :) :)