Minden év elején a legnagyobb hírek, érdekességek, hogy kit-mivel láthatunk majd versenyezni. Rossz volt a tavalyi év, és úgy tűnik az idei sem lesz jobb, hiszen a versenyzők sorra mondogatják, hogy nem tudják mi lesz velük, hány versenyen sikerül egyáltalán rajthoz állniuk. A tavalyi N/2-es bajnok páros pilótájával, Demjén Martinnal beszélgettem a kilátástalan helyzetükről.
![a_mit_sem_ero_bajnoki_cim_1](https://www.duen.hu/userfiles/image/110308_A_mit_sem_ero_bajnoki_cim/a_mit_sem_ero_bajnoki_cim_1.jpg)
Mi újság veletek?
Sajnos nem úgy állnak a dolgaink, mint ahogy azt szeretnénk. A tavalyi év végén még egész nagy terveink voltak, de most nagyon úgy tűnik, hogy semmi sem fog ebből megvalósulni, mert nem állt össze a versenyzéshez az anyagi hátterünk. Azt hittem, hogy a 2010-es bajnoki címünk azért dob majd valamit a helyzeten, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy nem!
Akkor Egerben sem láthatunk?
Sajnos azt kell mondjam, hogy az első két verseny teljesen biztos, hogy kimarad számunkra…
Mi lesz akkor a ralizással az idén?
Jelen pillanatban úgy fest a dolog, hogy teljes évadot biztosan nem fogunk versenyezni, talán egy-két futamra eljutunk. Van egy összkerekes BMW-m, most azt készítem fel, azzal néhány kisebb futamon fogok azért versenyezni, mert nem szeretnék kijönni a gyakorlatból, de az első osztály versenyei nagyon kilátástalanok most számunkra. A mecseki IRC futam nagyon vonzó, hogy egy olyan helyen, olyan – nemzetközi - mezőnyben megmérettessük magunkat, valamint egy murvás futamon is nagyon jó lenne elindulni, de ha csak nem esik az ölünkbe valami nagyobb összeg, valami csoda folytán, akkor nem tudom, hogy mi lesz.
Nem szeretnél kiesni a versenyzésből... és erről egész télen gondoskodtál is...
Igen, valóban sokat autóztam a hóban, ahol csak lehetett keresztben mentem, de nem hiszem, hogy van egyetlen egy olyan versenyző is, aki ilyenkor benn üldögélne a lakásban. Tényleg igaz, hogy a házunk kapujáig keresztben közlekedek, de azt hiszem, hogy én nem is tudok másképp menni! Na, meg ott van mellettem jobbra az a kar, folyamatosan beleakad a kezem és azt rántgatom…
Szóval te sem az oktatótól tanultál vezetni…
Mikor a jogosítványt megszereztem, már évek óta versenyeztem, így kérdezte is az oktató, hogy akkor ugye nekem nem kell elmondania, hogy melyik a gázpedál és melyik a fék?
![a_mit_sem_ero_bajnoki_cim_2](https://www.duen.hu/userfiles/image/110308_A_mit_sem_ero_bajnoki_cim/a_mit_sem_ero_bajnoki_cim_2.jpg)
Autó azért lenne az idei évre?
Igazából az sincs most kilátásban, hiszen Petiék már nem adnak bérbe Suzukikat, és egyébként is az volt a tavaly év végi tervünk, hogy feljebb lépünk egy kategóriát, és N3-as Hondával szerettünk volna próbálkozni az idei évben. Valójában a mostani helyzetünk alapján azt mondhatom, hogy már mindegy lenne, hogy mivel mennénk, csak összejönne valami. Sok helyen voltunk tárgyalni támogatókkal, de leginkább csak hitegetéseket, ígérgetéseket kaptunk, aminek régebben még be is dőltem, most viszont már nem tudok hinni ezekben. Nem mondom, hogy pesszimistán állok a dolgokhoz, ha mégis összejön valami, akkor örülünk, ha nem, akkor pedig teljesen az egyetemre tudok majd koncentrálni.
Szóval továbbtanulsz...
Igen, beadtam a jelentkezést a győri egyetemre, autótechnika szakra.
Visszatérve még kicsit az autósportra, és a "mit sem érő bajnoki címre", szerinted a válság az oka, hogy nem találsz szponzorokat, vagy az autósport népszerűsége csökkent ennyire?
Úgy gondolom, hogy mindkettő, együttesen. Senki nem áll ma jól, a gazdasági válság mindenkit érint, így biztos, hogy a támogatásra is jóval kevesebb összeg jut. A másik, hogy az autósport valóban nagyon sokat veszített a népszerűségéből, elrontották ezt már régen! Nem foglalkoztak a médiával, a közönséggel, a marketing részével. Elég megnézni azt, hogy egy kisterenyei körversenyen mekkora tömeg volt a '90-es években, és mekkora számú nézői létszám a tavalyi évben. Ma ott tart a rallye népszerűsége, ahogyan azt a tavalyi évi körverseny is levetítette...
![apa_kocsit_hajt_7](https://www.duen.hu/userfiles/image/101207_Apa_kocsit_hajt_/apa_kocsit_hajt_7.gif)