Benik Balázs futamgyőzelemmel kezdte a 2008-as esztendőt:
A verseny előtt különböző jelek mutattak arra, h az égiek nagyon ellene vannak, hogy induljatok… Megégett a kezed, a motor az utolsó éjszaka cserére érett… Mégis indultatok.
Azt gondolom jó döntés volt :)
A verseny előtt, ha az esélyeket latolgattuk, akkor egy erős pontszerző helynek már örültünk volna. És ebben nem csak a sérülésem miatt, hanem az is ezt mondatta velünk, hogy a motort cserélnünk kellett, hogy teszt nélkül dobtuk be Lukács Józsit a mélyvízbe.
Mivel megnyertük a versenyt ezeket a dolgokat el is felejthetjük :)
Természetesen ha nincs a sérülés, akkor is hatalmas küzdelembe lett volna részünk.
Sok helyen főcímben megjelent, hogy fél kézzel megnyertem a versenyt…
Természetesen ez nem igaz! Mind a két kezemet használtam, még ha nem is százszázalékosan. Minden elismerésem az ellenfeleké, nagyon jó csatákat vívtunk gyorsról gyorsra. Ez a nézők és a versenyzők számára is izgalmas lehetett, azt gondolom ez az, ami előre viszi kedvenc sportunkat.
Nagyon jó hétvége volt, hiszen sikerült megnyernünk a versenyt, majdnem teljesen hibamentes autózással.
Milyen volt ködben autózni?
Semmit nem láttunk. Egyszer le is csúsztunk a pályáról, ott hagytunk egy kis időt, mire megtaláltuk újra az utat, aztán még egyszer eltévedtünk. Az kemény dolog volt.
Ez volt az egyetlen hibátok?
Háát, ha ezt hibának lehet felróni, akkor igen.
A többi szakaszon ha nem is a leggyorsabban tudtunk mindig menni, de amit a körülmények megengedtek, hibamentesen autóztunk és ez hozta meg a végeredményt is.
Meg voltál elégedve az újdonsült navigátoroddal?
Lukács Józsi a szombati első gyorsaságin olvasott először itinert nekem, mivel a tesztünk elmaradt. Mint egy vérbeli profi, úgy oldotta meg a feladatot és ezúton is szeretném megköszönni neki a remek munkáját, ami kellett ahhoz, hogy megszerezzük első közös győzelmünket.
Szeretsz esőben versenyezni?
2004-ben rosszul mentem az autóval a felhordásos, csúszós szakaszokon. Akkor az esőben elbizonytalanodtam, hiszen az évad végéig nem derült ki, hogy az én hibám e ez, vagy pedig az autóé. Aztán kiderült, hogy hidraulika nyomás probléma nehezítette a dolgomat amikor ilyen felületen kellett autóznunk. Onnantól kezdve hittem újra magamban, akkor már ha nem is a leggyorsabban, de kitartó, jó autózást tudunk produkálni esős szakaszokon. Nincs ellenemre az eső, de ez a kétes időjárás, hogy hol száraz, hol vizes, a versenyzőknek nagy fejtörést tud okozni gumiválasztás, beállítások szempontjából. Én azt kívántam a verseny előtt, hogy vagy essen végig, vagy legyen száraz, de most volt mindenben részünk.
Kell műteni a kezed?
Folyamatosan kötözésre járok, a héten derül ki, hogy kell e műteni.
Nincs baj ha műtik, hiszen akkor remélhetőleg hamarabb meggyógyul, de ha nem kell, az se baj, hisz akkor meggyógyul magától, természetesen betartva az orvosi utasításokat.
Én csak azt kértem a doktornőtől a verseny előtt, ha műteni is kell, akkor mindenképp a futam után. Ő csodálkozott kicsit, de azt mondta, hogy nekem kell a fájdalmakat elviselnem. Úgy érzem ez sikerült, a gyorsaságikon nem éreztem, nem figyeltem rá. Az etapokon égett, viszketett, de ez várható is volt.
(ugyan Balázs azt mondta, ne rakjak fel a kezéről képet, de szerintem ezt még elviseli a jóérzés... a szerk.)
Következő futam a 15. Miskolc Rally. Mit vársz a versenytől?
Azt várom már, hogy a kezemről lekerüljön a kötés, a kesztyűt úgy fel tudjam húzni, hogy ez ne gátoljon semmiben. És azt várom még, hogy száz százalékosan oda tudjunk állni az autóval és mi magunk is.
Jó párosok, jó autókkal, jó csaták várhatóak.