A GREPTON Rali-Túra Bajnokság a hétvégén a harmadik futamához érkezik. A Rutin Baranya Kupa előtt az esztergomi futam abszolút- és kategória-győzteseit faggattam: hogy készülnek a hétvégére...
Végh Dávid (BMW M3, H2): "A komlói is teljesen ismeretlen futam lesz számomra, de a legelső dolgunk, hogy a kocsit rendbe rakjuk, mert szerintem két futam után egy átnézés ráfér - mert konkrét baja hál'Istennek semmi nincs. Erre a futamra is úgy készülök, hogy meghallgatom a véleményeket róla, és belső felvételekkel próbálok tréningezni, ismerkedni a szakaszokkal - majd meglátjuk, mennyire ment jól. Ehhez több helyről kapok segítséget, többek között Kuhár Antal, aki a csapatfőnökünk, és vele úgy beszéltük meg, hogy ez egy fontos verseny lesz, másfeles szorzójú, úgyhogy inkább kicsit rosszabb eredménnyel, de mindenképpen célba kéne érnünk. Igyekszünk továbbra is ésszel versenyezni, és az egész H2-re, bár azon belül is természetesen elsősorban a BMW-kre próbálunk figyelni, de ez az egész mezőny nagyon erős - nem nagyon tudnék kiemelni senkit. Akik kiestek Esztergomban, Daniék, Rafiék, és Szabóék remélem, össze tudják rakni a kocsijukat, és azért versenyezhetünk majd egy jót. Még nem teszteltem soha, mert az legalább annyiba kerül, mint egy verseny maga - majd, ha minden futamra meg lesz a pénz, és azon felül is marad, akkor kipróbálom, milyen tesztelni... Addig meg maradnak a versenyen való próbálkozások."
Rábl Tibor (Suzuki Swift, N1): "Felemás volt az esztergomi futamunk: nagyon jó volt, de kicsit sokat álltunk a sajnálatos borulások miatt. A technikai problémáink nem hátráltattak összességében 5-6 másodpercnél jobban: kiment egy biztosíték, és valamiért a jobbos kanyarokban elment az üzemanyagnyomásunk. Elektromosan van valami probléma az autóval, meg injektor-sort kell majd cserélnünk, mivel engedte a kocsi az üzemanyagot - az utolsó esztergomi körön igencsak készenlétben tartottuk a tűzoltó készüléket... - kicsit féltünk, hogy végül nem érünk majd célba, de nagyon boldogok voltunk utána. Eddig minden komlói futamunk jól sikerült, szerintem még az is, amelyik az első volt, pedig büntetést kaptunk. Az történt, hogy elromlott az autónk, kikéstünk, és büntetéssel együtt nem tudtunk nyerni - pedig a gyorsok alapján mi állhattunk volna a dobogó tetejére. Tavaly és tavalyelőtt azonban már tanultunk a hibákból, és sikerült nyernünk - így most azért igen bizakodóan várjuk a komlói futamot. Amennyire szerencsétlenek voltunk tavaly egész évben - ami elromolhatott, vagy rossz lehetett, az az is volt: remélem, hogy most már felkészültünk valami jobbra."
Bedő Imre (Mitsubishi EVO IX, A): "Esztergomban ott volt a vállunkon a teher, hogy semmiképpen ne hibázzunk. Egyrészt a tavalyi események miatt, másrészt, mert idén még nem sikerült pontot szereznünk. Az elsődleges cél így a biztos pontszerzés volt - a sebességünkön ez meglátszott, de szerencsére meglett a harmadik hely. A komlói futamot kedvelem, bár csak egyszer, tavalyelőtt sikerült itt indulnom. Nagyon jók a pályák, de sajnos sok tapasztalatom nincs a hellyel, ezért igyekszem sok belső felvételt nézni, igyekszem Asi segítségét is igénybe venni, szóval mindent megteszek, hogy eredményesek lehessünk ezen a hétvégén is. Szerencsére Esztergomban nem történt semmi az autóval, és bízom benne, hogy Komlón is elkerül minket a technika ördöge... minden új most a kocsiban, mindent revízióztunk most a futam előtt - remélem, minden rendben lesz a hétvégén."
Pádár Alfréd (Honda Civic, N2): "Nagyon jó volt az esztergomi futam, szerencsére jó helyen is tudtunk végezni. Volt egy-két helyzet, mikor elég balkezes voltam: lementem többször az útról, a lassítók nem jöttek ki néha... De jó időket tudtunk menni, és megnyertük végül a kategóriát. Nagyon készülünk a Baranya Kupára. Az Esztergomban eltörött ablakmosó-tartályunkat is megcsináltuk már, úgyhogy már alig várjuk, hogy rajtolhassunk! Imádom azt a futamot, mert a régi, klasszikus gyorsok nagyon közel állnak a szívemhez. Nagyon változatosak az itteni pályák, és az igazán nekem való. Jól is szoktak sikerülni, csupa kellemes emlékeim van innen - remélem ezt a hétvége után is elmondhatom majd!"
Órai Balázs (Suzuki Swift, A2): "Az Esztergom nagyon jól sikerült: a feleségemet vittem magammal. Minden gyorsot megnyertük, bár ezt a versenyt csak tesztelésnek és neki jutalomnak szántuk...:) Műszaki hibánk nem volt, úgyhogy nyugodtan tudtunk készülni a Baranya Kupára. Most Rallye2-ben indulok majd. Ez a futam valamiért mindig kimaradt az utóbbi időkben - nem tervezetten, hanem egyszerűen mindig így alakult. Ezért kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz ez a hétvége. Egy dolog nem tetszik: a legumizott kanyarok, ugyanis az derült ki Salgó Rally-n, hogy a koszos pályákon sokkal jobbak tudunk lenni. Szeretek improvizálni, de elvégre erről szól a verseny... Remélem, sikeresek tudunk lenni."
Brettschneider Zoltán (Trabant 601, A1): "Az esztergomi futamon a vártnál jobban tudtunk végezni. Kisebb technikai problémáink voltak, például a szivató-bowdenünk elgörbült, ennek ellenére nyerni tudtuk a kategóriát, és élveztük azt a versenyt. Megint megbeszéltük, hogy legyünk elegen A1-ben, így már biztos, hogy lesz három Trabant a Baranya Kupán - sajnos nem lesz ez így egész évben, mert anyagi problémái vannak mindenkinek: talán két verseny lesz még az évben. Egyébként nagyon szeretem a komlói versenyt, Árpádtető egyenesen az egyik kedvencem - annak ellenére, hogy tavaly indultam ott először, és akkor is két kör után váltóhiba miatt kiálltunk... Még annyit szeretnék mondani, hogy Tomit én is jól ismertem, és a dekorosommal készítettünk egy kis emléket a kocsira, és egy biztos: azért fogom nyomni a gázt a hétvégén, hogy a győzelmemet neki ajánlhassam..."
Nagy Mátyás (Mitsubishi EVO VI, A): "Esztergomban hosszú idő után először álltunk rajthoz. Nagyon nagy változtatásokkal jöttünk, mert ezt az autót korábban csak egyszer, a Szilveszter Rallye-n próbáltuk ki. Kicsit óvatosabban kezdtünk az elején, de a végére egész jól belejöttünk. Úgy tűnik, hogy egész évben, minden hátralévő versenyre tudunk jönni, a Baranya Kupákat nagyon szeretem, igazán jók a pályák - most pedig különösen, hogy ennyire hosszú szakaszokon mehetünk majd. Kicsit hazai versenynek érezzük - remélhetőleg jól is fog sikerülni. Az autón most végezzük az utolsó simításokat, és úgy tűnik, teljesen rendben leszünk a rajtra."
Krizsán Péter (Lada VFTS, H1): "Esztergomban az első gyorson majdnem elestünk ott, ahol a Lovász Paliék tavaly, de szerencsére megúsztuk. Műszakilag utána sem voltunk teljesen rendben: kormányművet és segédirányító-kart kellett cserélnünk, de nem volt akkora a baj sosem, hogy nem tudtuk volna orvosolni. Igyekeztünk jól menni, de csak a célban tudtuk meg, hogy végülis nyertünk, mert a nap folyamán nem igazán tudtuk követni az eredményeket. Remélem, két győzelem után előfordulhat, hogy áll mellénk még szponzor, mert egyelőre saját zsebből megyünk - de megyünk, amíg tudunk. A Baranya Kupán is ott leszünk. Nagyon szeretjük az ottani gyorsokat, és alapvetően jól szoktak sikerülni, bár idén a legjobbra törekszünk - majd meglátjuk, hogy megy majd."