![meggyozo_masodik_felido_2](https://www.duen.hu/userfiles/image/131127_Meggyozo_masodik_felido/meggyozo_masodik_felido_2.jpg)
3 x 25 pont van a bajnoki tabellán a nevük mögött. De ezek a számok csak az utolsó három futamon jöttek össze, így a harmadik hellyel kellett beérniük.
Turán Fricivel a pécsi futam után, Mikulás Rallye előtt beszélgettünk.
Újból aláhúztátok azt, amiről már korábban is beszéltünk:
későn kezdtétek az évet...
Későn kezdtük a jó szériát, mondhatjuk így. időben ott voltunk mindenhol, csak a jó sorozatunk indult későn. De legalább elindult.
Ez a meggyőző év vége a jövő évi tárgyalásoknál fontos lehet?Abszolút!
Egyrészt kellett ez a saját lelkünknek. Kellett az, hogy jöjjenek az eredmények. Lekerült rólunk a rontás és ennek már itt volt az ideje.
Most ráálltunk egy jó szériára és jó lenne ezt folytatni jövőre is. Tudjuk, hogy mikben hibáztunk, a csapatok is tudják, hogy hol követtek el hibákat. Mindenképp látjuk, hogy merre kell mennünk. Tudjuk, hogy mik azok a dolgok, amikre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Nekem is jobb döntéseket kell hoznom.
Az látszik, hogy amikor minden rendben, akkor tudunk gyorsan menni.
![meggyozo_masodik_felido_1](https://www.duen.hu/userfiles/image/131127_Meggyozo_masodik_felido/meggyozo_masodik_felido_1.jpg)
Már este a sötétben is gyorsan mentetek, de az olasz csapat egy kicsit izgalmassá tette a péntek éjszakátokat...
Nem is olaszok lennének, ha nem így történt volna... :)
A viccet félretéve, nagyon mérges voltam, hiszen ugyanaz a csapat jött Pécsre, akiknél a miskolci futamon a tengelycsonk törése miatt nem tudtuk folytatni a versenyt, mert nem volt náluk tartalék alkatrész.
Eljöttek Pécsre egy felújított autóval. Az első gyorson eltört a jobb első féltengelyünk, ami megsértette a tengelycsonkot, amiből nem volt tartalék. Ha ezt valaki elmeséli nekem, akkor nem hiszem el. Ráadásul van egy másik autójuk Milánóban, ami épp nem versenyzett és miszlikjeire volt szedve, csak be kellett volna szórni a kamionba az alkatrészeit, de ez elmaradt.
![meggyozo_masodik_felido_3](https://www.duen.hu/userfiles/image/131127_Meggyozo_masodik_felido/meggyozo_masodik_felido_3.jpg)
Nagyon mérges voltam. Azt hiszem, aki ott volt, az láthatta is.
Nem teljesen sikerült megőriznem a hidegvérem.
Végül kitaláltuk azt a megoldást, hogy mi egy szétszedett autóval beálltunk a Parc Fermébe, tudva, hogy lesz reggel egy 15 perces szerviz, ők pedig elindítottak Milánóból valakit, aki elindult az alkatrésszel. Reggelre megérkezett és a reggeli szervizben 10 másodperc hijján ki lehetett cserélni az alkatrészt. Még volt közben idő arra, hogy a beállításokon is módosítsunk, és innentől kisimult a verseny. Gyorsan és gond mentesen tudtunk autózni.
![meggyozo_masodik_felido_4](https://www.duen.hu/userfiles/image/131127_Meggyozo_masodik_felido/meggyozo_masodik_felido_4.jpg)
Az első szakaszon a 11 másodperces hátrányunkat, amivel a negyedik helyen álltunk, le tudtuk dolgozni. Átvettük a vezetést és igazából minden szakaszon tudtuk növelni az előnyünket.
A bajnokság utolsó gyorsaságija mindenki számára tartogatott izgalmat, hiszen nem volt idő kicserélni a slick gumikat és így kellett a sötétben, esőben teljesíteni a 28 kilométert...
Úgy kalkuláltuk, hogy az utolsó kör első gyorsaságija még száraz körülmények között fog lemenni, ezért úgy döntöttünk, hogy ha négy intermédiával mennénk ki,az az első gyorson annyira elfogyna, hogy az utolsó szakaszra már nem lenne jó.
Kimentünk négy puha slickkel és két vágott slick gumival szerelt kereket tettünk a csomagtartóba.
Az első gyors tökéletesen sikerült, száraz volt, jó volt a gumi.
Jó taktikának tűnt, hogy nem álltunk meg a gyors után, hanem teljesen lementünk etapon Orfűig. Végig esett az eső az összekötő szakaszon. Ott próbáltam a melegen tartani a gumikat, de nagyon csúszott. Viszont amikor átértünk az utolsó dombon Magyarhertelend és Orfű között, ott elállt az eső, száraz volt az út. Megnyugodtunk, nem nyúltunk a kerekekhez.
Az eső akkor szakadt le, amikor már a rajtban álltunk Norbival és Kazár Miki és Menya elrajtolt...
Az első kör még nem volt annyira vizes, de a második már nagyon csúszott. Izgalmas volt.
Azt hittem, hogy nagyon óvatosan és lassan megyünk. Ehhez képest megnyertük ezt a szakaszt is.
Egy perc negyven másodperccel tudtatok lassabb időt menni, mint száraz körülmények között. Gondolom ezért érezhetted, hogy nagyon lassan mentek. Még így is majdnem 14 másodperccel voltatok jobbak a második időnél.
Belülről nagyon lassúnak tűnt. Úgy éreztem, hogy a többiek nagyon elvernek majd itt.
Engem meglepett az eredmény. Ezek szerint a többieknek is nagyon csúszott és óvatosan mentek.
Ezek a slick gumik nem ezekre a körülményekre vannak kitalálva. Az volt a lényeg, hogy minél kevesebb kockázatot vállalva érjünk le. Talán egy-két meleg helyzet volt.
Alapvetően úgy éreztem, hogy elvégeztük a feladatunkat.
Zoli tapasztalatai előjöttek Árpádtetőtől lefelé.
A fényes foltok nagyon csúsznak és egészen más íveken kell menni esőben ahhoz, hogy jó tapadást tudjál találni. Ezeket Zoli nagyon ismeri, folyamatosan mondta, hogy melyik oldalon menjünk, hol fékezzünk.
Jól működött köztünk az összhang az autóban.
Ellőtted a következő kérdésemet...
Ezek szerint hamar visszaszokott Csökő Zoli a melletted lévő ülésbe?
Amikor elkezdtem komolyan a raliversenyzést 2004-ben, akkor Zolit kértem meg, hogy navigáljon nekem. És nagyon sokat volt még mit tanulnom erről a sportról, az itinerírásról, a navigációról és ennek az egésznek az elméletéről.
![meggyozo_masodik_felido_5](https://www.duen.hu/userfiles/image/131127_Meggyozo_masodik_felido/meggyozo_masodik_felido_5.jpg)
Ezt Zoli tanította meg nekem és a mai napig az Ő általa preferált itinerírást használom. Persze volt pár új dolog, ami belekerült azóta, de az alapok tőle jöttek és nagyon gyorsan visszaszoktunk és persze Zoli is nagyon gyorsan visszaszokott a tempóhoz is.
Lesz még idén verseny, ahol rajthoz állsz?
A Mikulás Rallye idejére az évi kereteink már nagyon lecsökkennek, de a szívünk mindig odahúz. Nyernem is sikerült már párszor, emiatt még inkább húz.
Gabi idén is Octavia WRC-vel és egy jó barátunkkal indul.
Én is a megszokott 'Mikulásos' navigátorommal, Nemrava Ferivel adtam le a nevezést, de ahogy láttad, még nincs autó a nevünk mellé írva. És most tényleg azért, mert még nem tudjuk. A verseny előtt pár nappal fog kiderülni, hogy milyen lesz. Gondolkozunk WRC-ben, de lehet, hogy egy Mitsubishi lesz a végén belőle.
Az biztos: tétmentes versenyen szeretnénk egy jót autózni.
Azon leszünk, hogy mi is és a nézők is élvezzék!
2014?
Nagyon szeretnénk már az év elejétől rákoncentrálni a magyar bajnokságra és egy olyan csapattal, olyan technikával rajthoz állni, ami remélhetőleg tudja folytatni azt a sorozatot, amit az utóbbi három versenyen tudtunk hozni.
Arról lehet tudni, hogy ez marad e Ford?
Igazából még a jövő évi szabályokat sem lehet tudni pontosan.
Vannak hírek, szóbeszédek, de még leírva nem láttunk semmit. Kérdés, hogy lesz e WRC, még minden képlékeny.
Alapvetően a Forddal nagyon jó a kapcsolatunk és az kiderült, hogy a Forddal lehet gyorsan menni. És vannak még jó autók a környékünkön. Az elmúlt évek alapvetően a Fordról szóltak és amennyiben a megállapodások úgy alakulnak, nagyon örülnék neki, ha Forddal tudnánk folytatni a versenyzést.
![focus_mecsekpoloske_2](https://www.duen.hu/userfiles/image/131122_Focus_Mecsekpoloske/focus_mecsekpoloske_2.jpg)
>> a Turán-Csökő páros eredményei a 47. Mecsek Rallye-n <<
a csapat partnerei:
![kassai_power_stage_2](https://www.duen.hu/userfiles/image/130914_Kassai_Power_Stage/kassai_power_stage_2.jpg)