Két verseny, egy murvás és egy aszfaltos futam után a Bertalan Márton – Paizs Róbert páros vezeti a Peugeot Rally Cup Hungary kupasorozatot. A magyar bajnokság legpatinásabb versenye, a Mecsek Rallye a következő állomása a bajnokságnak. A pécsi pályákon sokan nyerni szeretnének, ennek megfelelően nagy küzdelem várható pénteken és szombaton, hiszen a pénzdíjas kupasorozatban versenyenként a legjobb három páros kap jutalmat.
Az időjárás-előrejelzések szerint kánikulával várja a baranyai vármegyeszékhely a rali kedvelőit június 23-24.-én. Pénteken koradélután indul a száguldás, egészen az éjszakába nyúlva, majd másnap is hat gyorsasági szakaszt kell teljesíteni a mezőnynek, hogy a legjobbak a híres Széchenyi téren locsolhassák a pezsgőt.
A Peugeot Rally Cup Hungary sorozatba nevezett párosokból 10 egység jelezte részvételi szándékát a pécsi versenyre. A szezonnyitót a Bertalan – Paizs kettős nyerte, majd a második futamon, a Salgó Rally-n a helyi matador, a régi ralis családból származó Határ Attila és navigátora, Éhn Dániel nyert.
„Jó érzés, hogy murván és aszfalton is tudunk az elejével menni, ennek is köszönhető, hogy vezetjük a Kupasorozatot.” – nyilatkozta a Bertalan Márton. „Pécsről nincs sok jó emlékünk. Tavaly mentünk itt először, de a Mecsek még tartozik nekünk a jó eredményekkel… Nagyon nehéz, összetett verseny vár ránk! Az fog nyerni, aki konstans, erős tempóval, hiba nélkül, maximális koncentrálás mellett tudja végigversenyezni a két napot. A recept ennyire egyszerű. Bízunk benne, hogy most is ott tudunk majd állni a dobogó valamelyik fokán… Akár legfelül sem lenne rossz!”
Határ Attilának jobbak az emlékei a pécsi viadalról: „Biztos vagyok benne, hogy mindenkit feltüzeltünk a Salgó Rally-s győzelmünkkel. Szoros verseny lesz, szerintem mindenki el akar majd kapni minket. Nem akarok rágörcsölni, mert abból sosem jön ki semmi jó. Próbálunk majd lazán, jó kedvvel versenyezni. Szerencsére sikerült elfogadható használt gumikat szereznünk, emiatt is nyugodt vagyok. Nagyon tetszenek a pécsi pályák! Az éjszakai szakaszokkal is jóban vagyunk, jó hangulata van az esti gyorsaságiknak. Várjuk már a futamot! ”
Berta László és Császár László mindkétszer a dobogó második fokán állt a szezonban. Így beszélt a tervekről és az esélyekről a kormány mögött ülő Laci: „Salgón sok másodpercet bent hagytunk, nem voltunk elég gyorsak. Pécsre nagyon készülünk, nyerni szeretnénk! Tavaly itt nem sok tiszta gyorsaságink volt, sokat küzdöttünk, de sikerült másodiknak beérnünk. Most jó lenne gondmentes versenyen nyerni, nagyon doppingol, hogy ilyen sokan vagyunk a Kupában! A sötét nem a barátunk, de majd meglátjuk, ha meglátjuk. Lesz, akinek hazai ez a verseny, de amúgy gyors itt már most mindenki.”
A kupasorozat és a teljes mezőny egyetlen állandó női pilótája Vogel Adrienn. Maricsek Miklóssal egy cseh bajnoki futamon, a Hustopece Rally-n jártak az előző hétvégén: „Nagyon ralis szakaszokkal készültünk a Mecsekre! Szűk, dobálós, felhordásos pályák, kevés tapadással. Volt éjszakai gyorsasági is, volt olyan, amikor slick gumikon ért minket a leszakadó eső… most aztán tényleg mindenre fel vagyunk készülve...” – mondta nevetve Adri. „Pécsett nagyon fontos a jó itiner, nagyon koncentrálni fogunk, hogy sikerüljön a legjobbat kihoznunk magunkból a futam előtti két napban is. Miki nagyon sokat versenyzett már itt, mindenben hallgatni fogok rá, ahogy eddig is tettem!”
Rajtuk kívül nevezett még a futamra a Viszló Csaba – Szegedi Máté páros. Csabát tavaly egy nagy fa állította meg a pécsi versenyen, többszörös bordatörésre és több hónap rehabilitációra kárhoztatva. Az a szakasz nem lesz és látva a pilóta idei tempóját, már nem is emlékszik a balesetre.
Trencsényi Vincéék és Kanyik Antiék az előző futamon ugyanabba a kanyarba estek be, de szerencsére mindkét legénység ott lesz a pécsi futamon, csakúgy, mint a helyi menő, Németh 8V Péter és édesapja, aki ezúttal navigálni fog a fiának! A Pécsett tanuló, nemrég a vizilabda OB II. bajnoki döntőjében négy gólt is lövő Tóth-Gili Tamás is szeretné bizonyítani, hogy oda tudnak férni a Peugeot Rally Cup Hungary élmezőnyébe.
Kilenc páros, kilenc Peugeot sátor várja az érdeklődőket már pénteken a pécsi EXPO Centernél felállítandó szervizparkban. A Tagai Racing Technology által felügyelt Peugeot Kupa sátrai körül mindig rengeteg az érdeklődő. A technikai érdekességek mellett a márka legújabb autóival is találkozhatnak a kilátogatók.
Természetesen nem fog hiányozni Pécsről a kupasorozat mentora sem. Ifjabb Tóth János most is felkészülten osztja a tanácsait a sorozatban indulóknak és a PIRELLI mérnökeivel minden versenynap előtt végigjárják a pályákat és a lehető legfrissebb instrukciókkal látják el a Peugeot 208 Rally4 versenyautóval indulókat.
A verseny hivatalos weboldala: mecsekrallye.com
Kövesse a Peugeot Kupa történéseit a facebookon: fb.com/peugeotrallyteam