Az idei évben igen hamar véget ért a hazai bajnokság, kiváltképpen Boroznaki Tibiéknek, így ők is a Waldviertel Rally-t választották az év végi „buliautózás” egyik célpontjának. Tibivel beszélgettem a futam előtt egy héttel.
Waldviertel Rallye.
Miért pont ez a futam lesz a következő számotokra?
Elég sok bosszúság ért minket az idei év bajnoki futamain, nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Most pedig ezzel a futammal megpróbáljuk orvosolni mindezt!
Nem a Mitsubishivel indulsz...
Régen mentem már a VFTS-sel, ez is motivált a dologban, hiszen ez is hiányzott, mint ahogy a régi társaság is, akik a VFTS-t szervizelték. Összerántottam a régi csapatot és kimegyünk bulizni egy kicsit! Reméljük, hogy jó lesz a kocsi, jó lesz a hangulat, és akkor jól érezzük magunkat.
Ezek szerint az eredményesség nem is érdekel?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esne jól, ha elől végeznék! Megyünk majd gyorsan és látványosan, de nem lesz ez egy idegtépő feladat. A cél, hogy jól érezzük magunkat, ha pedig emellé még lesz eredmény is, akkor tényleg minden jó lesz.
Milyen egy Waldviertel Rallye?
Voltam már korábban is ezen a versenyen, ez szerintem egy nagyon jól szervezett verseny, nagyon jó pályákon megy. Nekem mindig pozitív tapasztalatom volt ezzel kapcsolatban. A verseny most is murvás versenynek van kiírva, de azért lesz benne egy jó szakasznyi aszfalt is. A kiírásban viszont az szerepel, hogy csak murvagumit szabad használni, így emiatt érdekes lesz szerintem, de megfelelően kell közlekedni és ennyi. Látványból nem lesz hiány!
Kilométerben mennyit jelent ez a verseny?
Hű, most megfogtál! :-) Azt tudom, hogy 2 napos a verseny... de Andriskára bíztam én ezeket a feladatokat, hogy átnézze, ő ezeket jobban tudja, én a kocsit intéztem.
Kicsit visszatérve a versenyjárműre: miért pont a VFTS-sel?
Leginkább azért, mert az van! Nem akartam pénzt ölni abba, hogy egy másik kocsit béreljek, és hát én szeretek a VFTS-sel menni! Ez mindig is a szívem csücske volt, eddig óvtam, őriztem, most pedig egy kicsit elővesszük, hogy szórakozzunk vele. Az autó marad továbbra is sárga-fekete, mivel jelenleg is folyik a felkészítése, az utolsó pillanatban fogom visszakapni, nem lesz már idő az átdekorozásra. Marad egyelőre olyan, mint amilyen volt. Jövőre meg valami újat kitalálunk rá. A TAXI4 színeiben megyünk most is, de különösebb szponzorunk nincs... igazából ez így szinte zsebből megy. Ha pedig úgy alakul, akkor még a Mikulás Rallye-n is ezzel fogok menni, bár ezt még az időjárási viszonyok majd nagyban befolyásolják, mivel ha olyan lesz, mint tavaly - havas-jeges - akkor inkább csak nézni megyünk.
Jövő hétvégén milyen időjárási körülményeket remélsz?
Biztos, hogy hideg lesz, de én a száraz pályákban bízom...
aztán majd meglátjuk!
Bár talán korai a kérdés, de láthatjuk esetleg jövőre a VFTS-t hazai pályákon?
Nem valószínű, mert jövőre én inkább egy kicsit szeretnék fellélegezni. Ez a magyar bajnokság most elég kusza szálakon fut, és én most kicsit inkább kivárnék, és nézném a háttérből, hogy mi történik.
A hátteret úgy érted, hogy a pálya széléről tekintgetsz körbe?
Nem tervezem, hogy a bajnokságban induljak, egy-két külföldi versenyen szeretnék csak rajthoz állni. Idén is volt San Marinoban a Rally Legend verseny, és én ott nagyon szeretnék jövőre menni a VFTS-sel. Megvolt a Mitsubishis tapasztalat is, szép volt, jó volt, de ez most elég volt. Egyelőre a jövő hétvégi Wald4telre koncentrálunk, a többit meg majd meglátjuk