Somogyi Pál
Született: 1964. 11. 08.
Budapesti. Egy 15éves fiú édesapja.
Első verseny: Kisnána 1996.
Abszolút Magyar Bajnok.

Pali, hogyan kerültél rally közelébe?
Heves megyében születtem és Salgótarjánba jártam iskolába.
Salgótarjánról köztudott hogy a rally 'mekkájának' is nevezték anno az öregek. Iskola helyett inkább a versenypályákra jártunk ki - a legendás kazári hidas szakaszra. Minden évben kint voltunk, és nem telt el úgy egy verseny sem, hogy ne lettünk volna ott. Aki egy kicsit is érdeklődik a technika iránt, előbb-utóbb arra adja a fejét, hogy meg kéne próbálni.

El kellett telnie jó pár évnek, ahhoz hogy tényleg felnőjek a feladathoz és meg is valósítsam ezt. Anyagiakban, mentálisan azért próbálkoztunk kisebb dolgokkal amolyan amatőr-jellegűvel, amit magunknak leterveztünk, de rögtön bebizonyította az élet, hogy ez azért nem erről szól. Sokkal komolyabban kell venni.

Elindultam egy Ladával.. gondoltam majd én megcsinálom… Leheggesztettük a difit…olyan szépen felborítottuk az autót álló helyzetben, hogy azt öröm volt nézni. Utána megbeszéltük, hogy inkább ezt először meg kéne tanulni.

Közben jött a család, megnősültem, pénzt is kellett keresni. Eljutottam egy olyan szintre, hogy megtudjam engedni, hogy vagy vezethessek, vagy navigálhassak. Először is úgy indult, hogy megpróbálom a jobb oldalról megtanulni, hogy működik a navigáció, hogy kell majd menni az úton, és azt vettem észre, hogy akik mellé beültem navigálni, azokat nem tudnám megverni, mert sokkal gyorsabbak, sokkal jobban merik vállalni ezeket a dolgokat, úgyhogy inkább megmaradtam a jobb oldalon, és enyém lett a navigálás.

Balázzsal hogyan ismerkedtettek meg?
Köztudott hogy elvégeztem egy szakközépiskolát, de ez nem kimondottan autószereléssel kapcsolatos volt. Fémmel foglalkozó szakmát adott, mint vasas emberként könnyen át bírtam tanulni autószerelőnek. 2éves átképzésen voltam tanuló ugyanannál az embernél, ahol a Balázs is. Sós Istvánról van szó, aki Balázsék családi jó barátja. Innen már egyenesen adott volt, hogy előbb-utóbb találkoztak az útjaink.

Milyen meglepetés ért mikor kimentetek Csehországba?
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy Super1600-os autóról vagy egy GT-four-ról volt szó, amit Balázs már a Rábaringen Tóth Vili navigálásával kipróbálhatott a tervezgetések idején. Meg sem fordult a fejemben hogy egy WRC-vel fogunk versenyezni… Ez lett a vége.

Minden versenyző álma a WRC. Hogyan élted meg az első szorosabb találkozást az autóval?
Igazad van, mert az a jó szó hogy megélni.
Amikor először szembesülsz egy dologgal, végig se fut az agyadon, le sem tudod kezelni agyilag. Csak ott állsz, nézel a nagy semmibe és nem érted, hogy igazából mi történik veled. Amíg feleszméltem eltelt vagy másfél óra. Balázs a mérnökkel már szaladt jó pár kört, és szólt hogy akkor most én jövök..
Még gondolkodtam is rajta, hogy mi a francokat keresek én itt egyáltalán.

Amikor beültem úgy voltam, hogy mindegy, legalább tesztnek jó lesz, legalább egyszer kipróbálhatom milyen egy WRC.
Volt egy jobb vagy bal3-as kanyar, aminél én már kitámaszkodtam, mert hogy előtte egy Hondával mentem… a féktávok a fékutak lévén is hosszabbak, a kanyar sebessége lényegesen kisebb.. és vártam majd a hatást hogy szembe jön egy bozót, amit megfogunk látogatni. Ezzel szemben 3.-helyett húzott egy 4.-et még rá és elfordultunk. Onnantól kezdve feloldódtam és beleéltem magamat az adott helyzetbe.

Egy ilyen autóban, aki kicsit is ért a technikához jobban átérzi ezt, átlátja, hogy a fizika törvényeit súrolja, nem billeg, nincs olyan egyáltalán, hogy ki akar törni a hátulja. Érzed, hogy olyan az autó mintha sínen futna.

Az autó nagyon gyors volt, az itinernek is gyorsulnia kellett. Könnyen alkalmazkodtál ezekhez a dolgokhoz?
Az első év azzal is telt el, hogy kifejlesztettünk egy olyan itinert, amit tudunk használni. Kevés hogy, visszamondod, és időben mondjad vissza. Egy olyan itinert kellett használni, amit a pilóta is ért, az ő tudatába is bejut, és rögtön tudja improvizálni, le tudja kezelni. Mert sok ember azt mondja, hogy be lehet tanulni a pályát, de ez biztosan nem igaz, és nem így működik. Egy párosnak az a dolga, akkor tud gyors lenni, ha egymás reakcióit, egymás lelkét ismerik. Sokan azt mondják, hogy munkakapcsolat.. ez jó meg így is működhet, de akkor jönnek a gondok, a problémák, hogy nem érzed mikor kell segítened, mikor kéne gyorsítani, mikor kéne megfogni. Érzed rajta, hogy nem biztos önmagában. Vagy pedig biztatni kell, hogy legyen biztos önmagában mert így tud egyenletes teljesítményt nyújtani.

Ezek mind befolyásoló dolgok és visszatérve az itinerhez, azért kell közösen kialakítani sok esetben, mert akkor fogtok jól dolgozni. Hiába használsz te egy itinert, meg hiába próbálsz hozzászokni valakihez, ha az nem úgy működik mindkét oldalról.

A korkülönbség ellenére jól megvoltatok egymással?
Én úgy fejezném ki önmagamat, hogy egy gyermeteg, gyerekes stílusom van, amellett komoly pillanatokban ott tudok lenni, oda tudok figyelni, koncentrálni.
Balázs is tud nagyon komolyan is viselkedni, tud gyerekes is lenni, de valahol ez természetes, mert így lehet érvényesülni az életben. Tudni kell, hogy mennyire lehetsz szeleburdi, amikor több százmilliót kockáztatsz.

Milyen érzés volt, amikor az első abszolút versenyeteket megnyertétek?
Hihetetlen… ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor megláttuk a WRC. Az ember álmainak ne továbbja. Nem is a célbaérés, hanem az utolsó két gyors, amikor tényleg kezd tudatosulni és megvalósulni az a dolog, amit elképzeltél, és ugyanattól kezdve nagyobb a rizikó, mert tudnod kell, hogy gyorsan kell menni és biztonságban is, és be kell érni a célba.
Egyszerűen az az érzés leírhatatlan. Ha valaki nem éli át ezt az egészet, nem is nagyon tud róla mit mondani. Bizseregsz belülről, valahol fáradt is vagy, mert azokban a pillanatokban mentálisan-fizikálisan lefáradsz, és nem tudod, hogy örülhetsz vagy nem.

Tudatosulni kell ezeknek az érzéseknek. Nagyon sok minden őrlődik benned, nekünk ez párosult azzal is, hogy ki akartak óvni, és amikor feloldódtunk volna, kezdtük volna tudatosítani önmagunkban, akkor kaptunk egy forró zuhanyt. Így az élmény kétoldalú volt. Nem mertük addig elhinni, amíg nem voltunk otthon és 2-3nap el nem telt.

Hogyan élted meg az autóváltást?
Amikor elérsz egy szintet, onnantól ez már nem élményszámba megy, hanem kőkemény munkává válik, és nem marad más csak a másodpercekkel való küzdelem.

Az, hogy tényleg kaptunk egy olyan technikát, ami úgymond a világ élvonala is használt és nagyon minimálisan volt csak lemaradva nagyon szép-nagyon jó dolog volt, csak azt is tudtuk, hogy ettől kezdve még nagyobb feladat hárult ránk. Egy olyan autóval nem ott lenni a topon és amikor várják tőled az emberek a teljesítményt…

Ettől kezdve alább kellett hagyni a szeleburdisággal, és át kellett asszimilálódni kőkemény munkává.

Felnőttetek a feladathoz, felgyorsultatok. Jöttek a jó eredmények… milyen visszaemlékezni a versenyekre?
Azzal kezdődött az év, hogy elindultunk Törökországba. A helyemre beült a Bence, amiben nagy szerepet kapott a nyelvtudása is. Egyértelmű nyelvi nehézségeim voltak, de amiben tudtam segítettem. Felelőtlen lett volna elmenni úgy, egy VB-re, hogy egyikünk se beszél nyelvet, és úgy teljesíteni a távokat, de Balázsnak kellett a kilométer. Sikerült teljesíteni.

Ott már nyilvánvaló volt egy 2002-es Focus ami, még komolyabb - még jobb hajtásláncolat - sokkal jobban lehet állítani a pilótához az autót. Az ugratókat jobban át lehetett vele vinni.

Jött az első sajtótájékoztató, mindenki a színfalak mögött kérdezgette, találgatta, hogy mit fogunk csinálni a 2002-es Focus-szal. Mennyire fogunk tudni menni vele, egyáltalán az lesz e.

Bejelentettük hivatalosan is. Valahol az ellenfeleknek, Janiéknak is ez egy olyan mérce volt, ami feltette az i-re a pontot. Nekik is világossá válhatott, hogy rá kell lépni a gázra. Éveken keresztül nem volt olyan ellenfelük, nem sértve a többieket, aki másodpercen belül lett volna. Igazából nem volt annyira felnyomva az autójuk, nem kellett annyira taposni - és mi tudtunk olyan technikával rajthoz állni, amivel meg is lehetett fogni őket, ha jól megyünk, és nem hibázunk.

Salgótarjánban számunkra kedvező volt, nekik sajnos kevésbé. Technikai hibájuk volt. A Peugeot jobban ki kellett élesíteni, jobban fel kellett húzni az autójukat. Több hibalehetőség volt így benne, és valószínűleg ez volt a hibák oka is.

Jött Miskolc, ahol köztudott, hogy mi eldobtuk és elég szépet estünk.
Akkor én úgy gondoltam, hogy egy lyukas garast nem adnék, azért hogy a dobogóra fel tudjunk állni…

A miskolci baleset mennyire volt megrázó?
Amikor megálltunk megkérdeztem Balázstól, hogy rendben van e - mondta hogy minden rendben. Nem hittem, hogy akkorát estünk és annyira megsérült az autó, hogy nem mehetünk tovább. Csak amikor kiszálltam, akkor láttam, hogy nincs eleje a kocsinak, meg még 1-2 dolog hiányzik, aminek ott kéne lennie… igazán nem fogott meg, mert amíg kisebb osztályban versenyeztem, volt egy srác aki elég sűrűn tapasztaltatta velem az esés minden formáját.

Az volt kellemetlen, hogy nem akart megállni az autó. Összerántod magad, tudod, hogy nem fogsz tudni úton maradni - fel fogsz borulni, és olyankor azt várja az ember, hogy minél előbb megálljon az autó.. akkor gyerünk vissza borítani, vagy ha úgy estél indítani és menni tovább.

192km/h-t mutatott a kijelző, amikor az autó eldobta önmagát, a tapadása megszűnt.

Nem estünk kicsit, az biztos… 250-260 métert repültünk és ez nem is tudatosult ott hirtelen, hanem a csapatunkat láttuk, ahogy rohannak és mindenki maga alatt van. Akkor ijedtem meg én is az ő arcuk láttán, hogy nagy baj van. Először azt hittem, hogy valakit elcsaptunk. Amikor tudatosult bennem, hogy nem ütöttünk el senkit, de viszont láttam Balázson, hogy nincs igazán jól, nagyon rossz volt ott hagyni, mert voltak olyan kötelezettségek, amiket ha nem teljesít az ember a későbbiekben szankciókat vonhat maga után. Kizárás stb.

Ahhoz, hogy higgadtan le is kezeld és lássák az arcodon, hogy valahol belül nyugodtságot sugározzál, pedig igazából tiszta ideg vagy, mert még magad sem tudod mi történhetett - az volt a legnehezebb és legrosszabb.

Menjünk tovább a versenysorolással…
Jött a fehérvári futam, ahol kétes volt, hogy rajthoz tudunk e állni. A tesztek során bebizonyosodott hogy van akkora kurázsi és akkora tenni vágyás mind a kettőnkben, hogy menni kell tovább. Sikerült elrajtolni... az aszfaltos nap nem sikerült, még magunkra kellett találni. A második murvás nap segített, abban hogy felszabadultabban tudjunk menni, és visszarázódjunk, abba a kerékvágásba, amiben előtte voltunk.

Hozzásegített ahhoz, hogy a következő versenyt meg is tudtuk nyerni. A dologhoz hozzá tartozik, hogy a Janiék hibáztak, azzal hogy harcoltak az Asival. Senki nem tehette meg, hogy ne a maximumot nyújtsa. Volt 12 pont előnyünk. Előtte 3-4.-helyen álltunk, mert a Karcsiék és a Gergőék voltak elöl. Nem engedhettünk még többet magunkból. A következő versenyekre mentálisan kellett főként készülnünk.

Tokaj - évvége…
Úgy érkeztünk, hogy Janiék azt nyilatkozták mindenképpen győzni szeretnének. Mi is szerettünk volna nyerni. - ha véletlenül kiesünk megy a bajnokság... ha a 3.helyen beérünk akkor még mindig Bajnokok lehetünk. El kellett dönteni, hogy mit szeretnénk, nyerni vagy biztos év végi eredményt. Nagyon sokat beszélgettünk Balázzsal, hogy mit tegyünk. Tudtuk hogy nekünk van annyi előnyünk, hogy a Tokaj rallyn már 2-szer indultunk, Janiék egyszer se. Ez adott egy olyan pluszt, hogy megbeszéltük, próbáljuk meg az első gyorson…

Ha az első gyorsot megnyerjük, akkor meg van az esély, hogy az egész futamot is megnyerjük. A második gyors annyiból volt szerencsétlen, hogy az nyerte a futamot és az ment jobbat aki a kevesebbet töltött az ominózus árokban- kanyarban ami le volt fagyva.
Ott szinte mindenki elesett. Van egy felvétel is, amit utólag
visszanézve egy jó kis humoros burleszk jelenetekkel tűzdelt akció dús kanyar volt azoknak, akik ott voltak abban az időszakban. 1-1 másodperc ment oda vissza, és való színű hogy elkezdte tudat alatt magát spannolni, hogy nyerni kell. Mindenki ráállt a gázra.

Amikor láttuk Janiékat kiesve nagyon rossz érzés volt, mert visszaszaladtak a bukás emlékei.
Rögtön mentünk egy 5.időt, amivel el is vesztettük az elsőbbségünket. Utána jött a Buzita-tető ahol megint szerencsések voltunk és felszabadultan tudtunk menni. Akkor tudatosult, hogy mi nyertük a bajnokságot - és onnantól a biztonságra kezdtünk autózni. Annyira a biztonságra mentünk, hogy a Tomiék szépen faragták le a hátrányukat. Az utolsó gyorson oda kellett lépni a gázra…

Évekre maradandó élmény marad az az 50 perc, amíg be kellett érni az ellenőrző pontra. Minden pillanatát élveztük. Az utolsó percig játszottunk, bohóckodtunk…

Mindent elértél a pályafutásod alatt, amit lehetett?
Ez így relatív, mert az ember gyarló, és mindig többet szeretne, és mindig úgy érzi, hogy ha már elért egy mércét azt feljebb, és feljebb teszi.
Amikor annak idején a rally egyáltalán szóba került, ahhoz képest igen.. Mindent elértem. Bajnok tudtam lenni, átélhettem és ez nagyon jó érzés.

Aki a rallysportot szereti, annak igazából minden egyes verseny sikerélmény.
Ez tág és szélsőséges fogalom. Egy Ladával nem tudsz abszolút bajnokságot nyerni, mert az autónak nem adatik meg, de azok az emberek ugyanannyit dolgoznak és tesznek a sikerért. Utólag látva az egészet, minden egyes perc egy sikerélmény a magad szintjén attól függően, hogy mit tudsz kihozni magadból.

Nagy fordulat bajnoktól… újoncig… nincs dejavu érzésed?
Nincs. Azért nincsen, mert Ausztrália sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna és be kellett ezt látni. Akkor Balázsnak javasoltam, hogy kéne egy olyan ember, aki tud angolul, és fel tudja vállalni, hogy Balázs már kifelé kacsingat - ami teljesen természetes, hogy meg akarja mérettetni magát külföldön. Nekem olyan hátterem nem volt hogy ezt fel tudjam vállalni. Van egy 15-éves fiam akire oda kell figyelnem és egy ilyen vándoréletnél a család háttérbe kerülhet. Akinek van családja, az nem szeretné elveszíteni, legalábbis én nem.

Akkor úgy voltam, hogy abbahagyom a rally-t és külsősként segítek a csapatnak. Amikor közeledtünk az új évadhoz a lelkem mélyén, úgy éreztem, hogy nem vagyok benne biztos, szerintem mindenki így van vele. Nagyon sokan hívtak mások is, és nemet mondtam.

És akkor jött egy olyan dolog ifj.Rabócsi Tibor személyében, akinek ugyan azt a tüzet láttam a szemében, mint 3éve a Balázséban. Aki tettre kész, nagyon komoly akaraterővel teli, aki nagyon sokat tesz annak érdekében, hogy sikereket hozhasson magának.
Felhívott, első hallásra kértem pár nap haladékot, mert azt se tudtam mit akarok. Jó időben hívott, mert lehet, hogy ha két héttel előbb hív nemet mondok neki. Amikor ő hívott fel elbizonytalanodtam, hogy most tényleg mi legyen, merre tovább. 4 nap után adtam választ.
Hogy miért?… Már csak azért is, mert más szakágból jött át.

Ugyanolyan kihívás, mint amikor Balázzsal elkezdtük a WRC-t. Mindketten olyan messze voltunk ettől a technikától, mint ide Jeruzsálem. Fel kellett nőni a feladathoz. Nagyon komoly munka. Erre jobb példa nincs, amikor be kell bizonyítani önmagadnak kitűzött célokat, amiket magad elé állítasz. Meg tudod valósítani. Megint ambicionál arra, hogy megint letegyünk valamit az asztalra.

Még nagyon sok munka van… annyiból talán könnyebb a helyzet, hogy lényegesen erősebb autóval versenyzet előtte Tibi is és valamennyivel könnyebb lesz vissza szokni, de közel se biztos. Ő Rallycrossozott, ami teljesen más világ. Zárt pályán 5-6 ellenfél ellen versenyezet. Volt kihez mérnie önmagát, tudta hol helyezkedik el a pályán.

A Rallynak az a lényege, hogy improvizálni kell. Hiába írsz fel valamit. Körről körre változni fog a pálya, és menet közben kell ezt lekezelni, és ha nem sikerül, akkor jönnek a problémák. Ez egy jó sakkjáték. Még én magam sem tudom, hogy mi fog a következő körben történni.
Ezért is nagy kihívás legalább akkora, mint a WRC.

Meddig akarsz versenyezni?
Nehéz így válaszolni. Az ember tervez, Isten végez. Amíg erőm, és energiám van valószínűleg fogom csinálni meg addig amíg számítanak a munkámra. De ez hogy időben mit jelent nem tudom.
Éljek azzal, hogy ez olyan mint a narkó vagy a dohányzás.. amint egyszer megkóstoltad.. Beleestél a közepébe…

Ez egy olyan szép sport és igazából most kezd teret hódítani önmagának. Magyarországon most kezdik elfogadni valójában. A tömeg, aki ott áll az út szélén és neked integet, szurkol, vagy biztat, annyira jó dolog. Kell a közönségnek és a versenyzőknek is, hogy egymást kielégítsék, kiegészítsék.
120 páros, aki készül egy hétvégére. Szombat-vasárnapra, azért hogy önmagát is elszórakoztassa. Többek között. De akik támogatnak, és hozzá segítenek, ahhoz hogy ez megvalósuljon azokat is ki kell szolgálni.