Május utolsó hét végéjén a negyedik állomással Magyarországra, nevezetesen Nyirádra érkezik a rallycross Európa bajnoki sorozat. Az idén a négy szám lengi körül a magyar futamot, hisz azon túl, hogy ebben a szezonban a nyirádi lesz a negyedik verseny, negyedszer látogat el a méltán ismerté és elismerté vált motorsport centrumba a kontinens viadal.
Amelyet akár világbajnokságként is titulálhatnánk, hisz ebben a sportágban az EB jelenti a csúcspontot. A nyirádi katlanban eddig még senki sem csalódott, aki kíváncsi volt a 21. század gladiátoraira. Azokra a pilótákra, akik négy-ötszáz lóerős masinákkal állnak rajthoz, és észvesztő tempóban száguldanak a kevert talajú - aszfaltos-murvás pályán.
RALLYCROSS EB - Nyirád - Promo videó
Tempó Produkció
Anglia, Portugália, Franciaország. Sorrendben itt rendezték az első három futamot. Az angolok tizenkét év után kapcsolódtak be újra a vérkeringésbe, a portugálok és a franciák rutinos rendezők.
Három futam után elmondható, hogy a norvég Isachsen nyújtotta eddig a legegyenletesebb teljesítményt. Noha nem nyert futamot, mégis ő vezeti jelenleg az EB-tabellát, méghozzá azért, mert háromszor végzett a második helyen. A tizenháromszoros Európa bajnok, Hansen ugyan győzelemmel nyitott, de utána csak két ötödik helyre futotta az erejéből, így összesítésben a második helyről folytatja Nyirádon. Hunsbedt némi meglepetésre megnyerte a legutóbbi francia futamot, és ennek köszönhetően a francia Paillert egy ponttal megelőzve a harmadik a jelenlegi ranglétrán.
Hogy mi lesz Nyirádon? Hatalmas ütközet, a gigászok harca. De inkább gyere el, és győződj meg minderről személyesen!