Alig pár nap telt el a Miskolc Rally óta, a Suzuki Team Hungary csapatával kapcsolatban máris olvasható a "jóindulat" a fórumokon. A rosszakarat, mint máskor most is "felütötte fejét", hiszen az emberek számára egészséges verseny nem létezik…
A Super1600-as kategóriában a verseny rajtjától kezdve éles küzdelem bontakozott ki, ami egészen a leintésig vérre menően tartott. Néhány másodperces különbségekkel zárták az idény második viadalát.
Ollé Sasával beszélgettünk a témában:
Ehhez egyszerűen nem tudok mit hozzáfűzni, nagyon sok irigy ember van, a rosszindulattal pedig, nem lehet mit kezdeni, és nem is akarok… Mi Arielnek egy komoly autót adtunk, a legjobb beállításokkal. Öt év tapasztalatát kapta meg, neki nem kellett kínlódnia, hogy kitesztelje az aszfaltra legoptimálisabb beállításokat. Azt hiszem, hogy ez az, ami megfizethetetlen…
Talán, hogy megelőzzük a további találgatásokat, mi az Ariel státusza a csapatban?
Ilyen szempontból Ő egy vegyes vágott :)
Ügyfél és egyben a legnagyobb támogatottunk is, kb. a költségvetés 30%-kát kell biztosítania, a többit a Magyar Suzuki illetve a csapat már régebb óta meglévő szponzorai biztosítják. Ha jól gondolom, ma nem sokan versenyezhetnek így, főleg nem egy S1600-as autóval. Mivel a fenti támogatás nem csekély ezért aztán érthető is, hogy olyan ember kapja ezt meg, aki a legjobb pozícióért tud harcolni és abban bizony benne van, hogy engem és másokat is elkalapál. Lett volna jobban fizető ügyfelünk az autóra, de ő még jó darabig nem jelentett volna konkurenciát…
A hangsúlyt pont arra fekteted, hogy a tehetséges fiatalokat megkeresd…
Így van, épp ezért is érint rosszul ez a vádaskodás. Ezt a kategóriát 20-on éves fiataloknak találták ki, pont, mint az Ariel. Én szívből szeretek versenyezni, ahol fejet hajtok a gyorsabb előtt…
Mit gondolsz, mi lehet a kimenetele a bajnokságnak?
Az én meglátásom szerint ez a "történet" három változós…
Kakuszik, Ariel és Mi lehetünk a befutók, amiben nagyon nagy szerepe lesz a szerencsének is…
Egerben nem álltunk hadilábon vele, ott egyszerűen ennyi sikerült. Miskolcon pedig, a végén előttünk szakadt le az eső és mivel Mi mentünk elöl így elbuktuk az első helyet… Kár magyarázni ezt, de talán mellettünk szól, hogy más nagyon tehetségesnek kikiáltott emberek is rontottak magukhoz képest, mert bekerültek a "viharzónába"!
Szombathely?
A szerződés alapján kapunk egy nagyobb teszt lehetőséget, most azt szervezzük és megpróbálunk Kakuszinak csapatutasítást adni, hogy engedjen el
:)
Gyarmati Arielt kérdeztük a fenti témában:
Tényleg csapatutasításról volt szó?
Egyáltalán nem így van, semmiféle csapatutasítás nem volt, a verseny végéig úgy harcoltunk, ahogy tudtunk. Hibáztunk, és ez benne van a pakliban.
Pontosan hogy történt?
A nem megfelelő gumiválasztással akadt gondunk, így háromszor Kánón jártunk pórul. Egyszer megforogtunk, és kétszer belecsúsztunk az árokba. Sokat bent hagytunk, de tanultunk belőle, ez volt a második versenyünk a Super1600-as kategóriában, és megtapasztaltuk, hogy ez az autó, sokkal érzékenyebb a gumikra, mint a kisautó. Az eddig bevált pontos íven autózást most az íven csúsztatás váltotta fel, de ezt is meg kell tanulni, a későbbiekben biztosan hasznunkra válik.
Azért ez az eredmény nem rossz ómen a későbbiekre nézve, ugye?
Természetesen, boldogok vagyunk, hiszen ha használt gumikkal is, de komolyan felvettük a kesztyűt a többiekkel. Előfordult, hogy tizedmásodpercek döntöttek egy-egy helyezésről, és sokszor a javunkra, 5-6 szakaszgyőzelmet is bezsebeltünk. Számítottam rá, hogy Sanyi és Kakusziék is nagyon fogják majd nyomni, megpróbáltuk tartani velük a lépést, de igazából a gumiproblémánkat a bátorsággal csak egy szintig lehet pótolni. Nagyon sokat csúszkáltunk, azonban csak így lehetett vele menni…
Az autó tökéletesen működött, semmi gondja nem volt, de miért ne lett volna így, hiszen ez egy Suzuki :)
Tökéletesen felkészített versenyautót kaptam, amiért roppant hálás vagyok a szervizeseknek. Ez egy nagyszerű csapat és boldog vagyok, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok együtt! Nagyon örülünk ennek a dobogós helyezésnek, nem számítottunk rá, hogy már az év elején ilyen eredmények születnek, szeretnénk a továbbiakban is hasonló, vagy még jobb eredményeket elérni ugyanilyen tiszta versenyben!