A GRPETON Rali-Túra Bajnokság már az ötödik futamánál tart: a hétvégén a IV. Roland Autó Szendrő Ralin köröznek majd az indulók. Az előző futam menőit telefonáltuk körbe...
Végh Dávid - Balog Zoltán (H2, BMW M3):
"Megnéztem a videókat, és nagyon tetszik a szendrői verseny már előre is. Sőt, a navigátorom már korábban versenyzett itt, és ő is azt mondta, hogy nagyon jó kis gyorsok ezek. Főleg, hogy most is három gyors lesz egy körben. Ez a rendszer nagyon tetszik nekem, hiszen ez még azon túl is fejlődési lépcsőfok számomra, hogy az egész bajnokságban új vagyok. Karcagról kisebb problémákkal hoztuk haza a kocsit: szilent-, és felnigörbüléses problémáink voltak, de már mindent megoldottunk, és rajtra készen várjuk a szendrői futamot. Ott egyébként nagyon jól éreztük magunkat. Annak ellenére, hogy megnyertünk négy futamot, szerencsére nincs sehonnan nyomás rajtunk, hogy ezentúl minden versenyt kötelező megnyernünk - de természetesen ezen vagyunk. Volt, amikor szerencsénk volt, volt, amikor abszolút időt tudtunk autózni: ám, ha valamikor úgy jön ki, hogy mégsem mi nyerünk, arra is fel vagyunk készülve."
Bedő Imre - Veres Gábor (A, Mitsubishi Lancer EVO IX.):
"Karcag annyira nem szép emlékű számunkra... Nagyon szerettünk volna jó helyen célba érni, jól is indult a verseny, de miután elfolyt az olajunk, és tönkrement a motorunk, erre semmi esélyünk nem maradt. Nagyon fájdalmasan érintett, de hál'Istennek sikerült megoldani a motor-problémát: Asitól kaptunk kölcsön egy motort, így el tudunk indulni Szendrőn. Gyengébb lesz így ugyan a kocsi, mert ez egy széria, N-es motor, ami belekerült, de reméljük, hogy így is fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel. Szendrőt egyébként nagyon szeretem: a gyorsot, a környéket - ez utóbbit kifejezetten imádom. Tavaly még a verseny is nagyon jól sikerült, úgyhogy ez az egyik kedvenc versenyem. Az új gyors videóját még nem láttam, de néhány barátom a környéken lakik, és megnyugtattak: nagyon jó pálya lesz az is, úgyhogy már nagyon várom a hétvégét."
Bereczki Imre - Réti Balázs (A, Mitsubishi Lancer EVO VI.):
"Amilyen nehézkesen indult a karcagi verseny, olyan szép lett a vége... Az elején még nagyon érezhető volt a mecseki problémánk, amit sikerült összehoznunk magunknak, egy navigációs probléma miatt. A verseny előtt pénteken kaptuk meg az autót, szombaton akklimatizálódtunk, vasárnap pedig méterről méterre találtunk magunkra és a stílusunkra. A szendrői futamok közül tavaly volt az első, ahol igazán gond nélkül értünk célba - reméljük az idén folytatjuk ezt a hagyományt. Szeretjük a három gyorsos versenyeket, szerintem ez Szendrőn sem lesz rossz, bár az új gyorsot még nem láttam. Most csak az a cél, hogy felzárkózzunk a bajnokságban - a hétvége után meglátjuk, mennyire sikerül majd."
Zoltán József - Siska János (N3, BMW E36 320i):
"Karcag sokkal jobb volt, mint amire számítottunk: pörgős volt, jó útminőséggel, ráadásul nyerni is tudtuk. Nagyon elégedetten jöttünk haza. A szendrői pályák ellenben teljesen ismeretlenek lesznek számomra, de a navigátorom, Báró már ment rajtuk, és azt mondta, nagyon jó lesz - én pedig hiszek neki: ha azt mondja majd, hogy nyomjam neki, nyomni fogom, az tuti!:) A kategóriánk nagyon jó: Kállai Zita egy végtelenül aranyos lány, Vida Petiék is jó fejek - bár eleinte még csak méregettük egymást, mostanra szerintem jó hangulatú kategória lettünk mi is. Az a jó, hogy nem életre-halálra megyünk, hanem igazán a szórakozás, a kikapcsolódás a lényeg."
Száger Csaba - Antal Mikós (A, Mitsubishi Lancer EVO V.):
"Karcagon nagyon jól éreztük magunkat - hogy is érezhettük volna magunkat? Még sosem voltunk azelőtt másodikak... Az autóval is, velünk is minden rendben volt. Sőt, azóta is élvezem a gyümölcsét: sokan hátba veregettek, például a bankban is mondták, hogy láttak a tévében - ilyen sem volt azelőtt. Depláne közben szívhatom a többiek vérét - péntekig, mert szerintem utána megint hallgatnom kell...:) A szendrői futamokról vegyes emlékeket őrzök: tavaly előtt az első négy kanyarból háromszor forogtunk meg, viszont a tavalyi elég jól sikerült: negyedikek lettünk. A Meszes-Rakaca jó pálya, de nekem mégsem az a kedvencem, viszont a Viszló-Hídvégardó sokkal inkább. Az új gyors egyelőre tetszik, aztán majd meglátjuk. Szeretem a három gyorsos versenyeket - költségben nem több annyival, hogy ne érje meg az élmény. És legalább eggyel több hiba belefér - lévén több lehetőség van javítani. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a kategóriatársaknak hogy sikerülnek a fejlesztései...:)"
Pádár Alfréd - Holtner István (N2, Honda Civic VTI):
"Volt egy-két nehéz pillanatunk Karcagon, mert elfogyott a végére a gumink, de szerencsére egy barátomtól és kategóriatársamtól, Illés Zolitól kaptunk gumikat, így 9 tizeddel meg tudtuk nyerni a kategóriát. Nagyon boldogan jöttünk el tehát Karcagról. Szendrőn nagyon szeretem azokat a klasszikus pályákat - ha az autónak nem lesz baja, akkor ugyanúgy szeretnék nyerni, mint eddig. Az új gyorsot nem néztem még meg, de nem is szoktam ilyennel foglalkozni. Odamegyünk, letréningezzük, és az elég szokott lenni - remélem, most sem lesz másképp. Most már gumikkal is jól állunk, úgyhogy ezzel nem lehet gond a hétvégén."
Hidegkúti Balázs - Kőhegyi József (N1, Suzuki Swift):
"A Karcagi egy szuper verseny volt számomra, mert életem legjobb eredményét értem el: nem csak a kategóriát nyertük meg, hanem a kupát is, úgyhogy nagyon élveztük azt a futamot. Nem voltak ugyan kimondottan ralipályák, de én régen szlalomoztam, úgyhogy a repteret kifejezetten élveztem. A szendrői versenyt nagyon szeretem, hiszen életem első rali-túra futamán ott indultam, két éve, úgyhogy az közel áll a szívemhez. A viszlói gyorson akkor kiestünk, úgyhogy az egy mumus számomra, jó lenne már idén leküzdeni végre. Az új pályára pedig nagyon kíváncsi vagyok, mert azt mondják, hogy nagyon bevállalós - azokat pedig nagyon szeretem."
Sajtós Dénes - Diósi János (A3, Honda Civic):
"A karcagi versenyen a kinti pálya nem volt igazán ralipálya, de a repteres az tökéletes volt. A szendrői viszont nagyon jó lesz, mert nagyon jó szakaszok vannak ott. Még nem állunk teljesen rajtra készen: Karcag óta főtengelyes lett az autó, úgyhogy még csak most rakjuk össze - remélem, elkészülünk szombat reggelre."