Tobak Zoli négy éve nem versenyzett,
most Egerben mégis ott lesz.
Ez volt az apropó, hogy felhívtam.
- Mikor is ültél utoljára versenyautóban?
- 2004 májusában, Fehérvár Rallye-n,
de akkor már a prológ után kiestünk.
- Idén teljes évben rajthoz állsz?
- Mindig azt mondom, hogy igen, de aztán mégsem…
Most már nem mondom ezt. Inkább azt mondom, hogy tervezünk, de nem egész évet, és ha majd esetleg úgy adódik, akkor jövünk végig. Az első két versenyen tuti, hogy jövünk.
- Milyen autóval indulsz?
- Egy nem mai fejlesztésű autóval. Egy Evo VI-os Mitsubishivel, Hideg Krisztián egyik tavalyi autójával. A csoportban indulunk, A/8-ban. Az N csoporttal szemezgettem, de azt majd inkább jövőre, mikor már megvan a lehetőség, hogy az A csoport háttérbe szorul. Idén épp ezért nem is pontokra fogunk menni, hanem csak vissza szeretnénk szokni - elvégre négy éve nem ültem versenyautóban. És ha ez az év jól sikerül, visszatérünk N csoportba, mert ott nagyon nagy harcok folynak majd, nagyon sok induló között.
- Az N-es kocsi csak gyengébb, mint egy A-s. Négy éve mentél utoljára, akkor is N-es autóval. Nem lesz egy kicsit túl nagy falat ez az A/8?
- Már teszteltem az autóval, és tényleg van különbség. De ez az autó nem teljesen A-s. Például nincs rajta nagy fék, vagy nem az a hajtás van benne, szóval azt hiszem, közelebb vagyunk az N-eshez. Úgy gondolom, hogy annyira azért nem szoktam el tőle, vagy inkább úgy mondom, hogy már visszaszoktam, a teszt után. A régi emlékeim hamar visszajöttek, bár az elején egy kicsit féltem. De már tudom, hogy képes vagyok rá, tudom csinálni és bízom magamban.
- Akkor úgy érzed, a reflexeid azért megmaradtak az elmúlt négy évben?
- Meglátjuk az Eger Rallye-n. De inkább úgy fogalmazok, hogy nem koptam el.
- Mennyit tudtál tesztelni?
- Kilométerben nem tudnám megmondani, de egy napot autóztam vele. Az első verseny előtt is fogok még.
- Helyezés számít majd Egerben, vagy csak az, hogy célba érj, és azt mondhasd, hogy megcsináltad?
- A helyezés is számít, mert nem szeretnék nagyon beégni, de ugye akkor van helyezés, ha az ember célba ér… Mindenesetre sokkal rosszabbul érintene, ha nem fejezném be a versenyt, mintha mondjuk "csak" egy rosszabb eredményt érnék el.