Tavaly rendezték meg először a Transilvania Rally Show-t. November volt és hűvös, a magyarokat pedig Szabó Gergő és Spitzmüller Csaba képviselte. 2007-ben a legnagyobb név a világbajnokságból ismert Rovanpera lett volna, aki a zord időjárás miatt akkor nem tudott repülőre ülni és részt venni.
De idén ott lesz, csakúgy, mint a korábbi N csoportos világbajnok, Alex Fiorio - hogy néhány külföldi nevet említsek. Magyarországot 2008-ban Szabó Gergő, Turi Tamás és Elek István képviseli május utolsó két napján, Kolozsváron.
A versenyt úgy kell elképzelni, mint egy bajnokok tornáját. Különböző országok meghívott versenyzői, N csoportos autókkal versenyeznek egy 1,6 kilométeres szinkronpályán, hogy egy egyszerű, piramis-elvű kiesési rendszerrel eldőljön, ki a legjobb közülük. Minden autó négykerekes, N csoportos, és hogy izgalmasabb legyen, az aszfaltos pályán murvagumikkal köröznek majd az autósport legjelesebb képviselői.
Elek István már Romániában van, így őt nem értük el, de Szabó Gergővel és Turi Tomival a mai indulás tudtunk beszélni.
Turi Tomi: "Egy N-es Evo IX-es Mitshubishivel megyek majd. Utoljára áprilisban, a Bajnokok Tornáján, Porec-ben vezettem N/4-es autót, de azelőtt még soha. Akkor is tetszett, remélem, most még jobban fog. Jönnek versenyzők Finnországból, Olaszországból, Szerbiából… Hat országból leszünk ott. Az az egy nem tetszik, hogy nem egyforma autókkal megyünk, de kipróbáljuk így is. A pálya kicsivel több, mint másfél kilométeres lesz, ezen megyünk majd nagyjából harmincszor - már aki eljut a döntőig. Az kilométerben nem kevés. Ez a show volt már tavaly is, bár én akkor nem mentem rajta, de most meghívtak, és azt gondolom, ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Bár amikor hazajövünk szombat éjjel, utána rögtön megyünk Szombathelyre tréningezni, úgyhogy nem lesz egyszerű…"
Szabó Gergő: "A tréning pénteken lesz, de a meghívott versenyzőknek nem kell ezen menniük, csak a helyieknek, hogy eldőljön, kikkel fogunk versenyezni. Szintén pénteken lesznek az előfutamok is, ezek eredményei alapján áll majd össze a legjobb tizenhat, akik a szombati döntőben vesznek majd részt. Egész napos, ingyenes program lesz, bárki eljöhet megnézni. Aszfalton megyünk majd murvagumikkal, azokat is egy időben cserélik mindenkinek: ez mind amiatt van, hogy a versenyzők minél egyformább körülmények között versenyezhessenek. A murvagumi miatt mindenképpen látványos lesz, az biztos - szerintem ez jó koncepció. A két Evo IX-es Mitsubishinkkel megyünk majd: én a Turi Tomival váltom az autót, Elek Pisti pedig egy román sráccal használ majd egy autót. Annyira tetszett a tavalyi verseny nekem, hogy mi is szervezünk egy ilyet júliusra, Magyarországra. Ennek a helye még nem biztos, de a szervezéssel, az előkészületekkel jól állunk. Annyi már biztos, hogy egy kilométer murva és egy kilométer aszfalt lesz a pálya itthon."