A prológon kívűl két gyors jutott Latyakéknak a misklci szezonkezdetből. Abból a két gyorsból is a másodikon izgalmas volt a befejezés...
Szerencsére nem lett komoly bajuk, az autón is 'csak' szívcserét kellett végrehajtani. Kelő-Gere Lászlóval beszéltünk az ózdi futam előtt:
Nem úgy kezdődött az év, ahogy azt elképzelted a szezon előtt, ugye?
Sajnos technikai gondokkal kezdtük a Miskolc Rallye-t, de már túl vagyunk rajta. Újult erővel vágunk neki az ózdi futamnak!
Szeretem az optimizmusodat! :) Ennél azért keményebb volt a miskolci kálváriátok… Mi történt pontosan?
A második gyorson elszakadt a hajtókar. A második szakasz harmadik kilométerén… Kigyulladt az autó. Eloltottuk.
Most kapott egy új motort az autó! Egy top A-s motort! Igrinyi Lacibácsi faragta. Nagyon bízom benne, hogy ezzel most nem lesz ilyen gondunk.
Komolyan megerősödött az ORC mezőnye, most is 10-en indultok Mitsubishivel.
Sajnáltam, hogy Miskolcon nem tudtunk beleszólni ebbe a csatába, de most megpróbálunk sietni majd és próbálom felvenni a tempót a srácokkal.
Ózdon legutoljára fél évvel ezelőtt versenyeztetek, emlékszem, akkor a P csoportban másodikak lettetek.
Szeretem ezeket a pályákat, jókat mentünk rajta még a túrában anno.
Gyakorolnunk kell még, próbálunk gyorsulni.
Hétvégén állítgattuk az autót, Matics Misi sokat segített nekünk, amit ezúton is köszönök neki.
Eljött hozzánk, átnéztük a beállításokat, állítgattunk. Azt hiszem sokkal jobban áll most az úton az autó, de majd hétvégén kiderül. A vasárnapi pályák sokkal jobbak minőségre, mint a miskolciak voltak. Szeretem a Ceredet és a kazári gyorsot is. Sámsonházán még nem mentem.
Mit vársz Magatoktól?
Célba szeretnénk érni! Ez volt a terv az első versenyre is, remélem, most meg tudjuk ezt valósítani. Bízom benne, hogy minél több gyorsasági kilométert tudunk együtt megtenni az autóval.
Próbálok gyorsan és pontosan menni!
Nem csak a motoron fejlesztettetek…
:) A legutóbbi ózdi verseny óta több, mint 13 kilót könnyítettem magamon, rengeteget sportolok és próbálok nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is felkészülni a versenyekre!
Adakoztok is
Igen. Több adakozás is folyik párhuzamosan.
Van sok ózdi barátom és ők kérték - még mielőtt elindult Ábrisnak a gyűjtés -, hogy segítsünk, ha tudunk. Vannak itt olyan családok, akiknek el kell minden segítség. Próbálunk a magunk módján kicsit tenni azért, hogy ez a térség és az itt lakók fel tudjanak zárkózni.
Nagyon bízom benne, hogy a célban is ilyen mosolygósan tudunk majd beszélni! Jó versenyzést kívánok!