Meghívtak a tesztre, ott voltam.
Megkérdeztem Asit, mi a véleménye az Ignis S1600-ról:
Hogy találtad ki ezt a Super1600-os kocsizást?
Már másfél éve a terveim között volt. Sokat mentem elsőkerekes autóval és talán majd ezzel is tudok gyorsan haladni.
Kiváncsi voltam, hogy milyen egy ilyen autó.
Ilyen erős elsőkerekessel csak egyszer mentem, még a Megane-al az AgroGumi jóvoltából, egy pályaversenyt. Az jól sikerült, tetszett, de ugye az nem rally…
Most megpróbáljuk, hogy mit tudok kezdeni egy ilyen autóval.
Hogy tetszett a teszt?
Nagyon jó volt az autó!
Feltűnően jól kezelhető. Majd meglátom mennyire sikerül felnőni a feladathoz.
Ott, ahol teszteltünk, ott úgy gondolom maximálisan jól tudtam vele menni (Kőhányás - a szerk.), de a versenyen majd rögtönözni kell, változik folyamatosan a pálya. Itt azért másabb volt, hiszen egy kilométeres pályán mentünk. Jó volt.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen erős egy ilyen autó…
Mennyivel kisebb a tempó, mint egy A8-asban?
Úgy érzem, hogy a kanyarsebessége kicsit nagyobb…
Mármint a S1600-osnak???
Igen, igen!
Mint egy négykerekes autónak??? Hogyan?
Könnyebb az autó…
Amikor a kanyarok egymás után jönnek, akkor jó lesz, mikor hegynek kell felfelé menni, akkor azért bőven elmarad az ereje…
A fék?
Az is jó!
Pedig még nem is volt beállítva, majd a verseny előtt fogunk azzal foglalkozni.
Mit vársz a Budapest Rallye-tól? Hova fogsz beférni?
Jó lenne S1600-ban tisztességesen helyt állni. Reménykedem benne, hogy tudok majd olyan időket menni, mint a S1600 eleje.
A Mitsubishid még nincs kész, ugye?
Nincs, Mecsekre készül el. Azt még nem tudom ki fog vele menni…