Varga Cigány Zoli szereti Karcagot. Már régóta. Ilyen egyszerűen. És Cigi a végén azt is elárulja, mi a lényeg.
- A karcagi versenyen már visszatérő vendég vagy. Mitől ilyen jó ez a verseny? - Ennek több oka is van. Először, mikor meghívott a KOKO (Kovács Sándor, a verseny rendezője - a szerk.), elmentem, de nagyon féltem tőle. Korábban már kaptunk repteret Mezőkövesden, és aggódtam, hogy ez is olyan lesz. De nagyon kellemeset csalódtam: gyönyörű környezetet és egy nagyon komoly 11 kilométeres gyorsaságin kellett mennünk. Nagyon kevés helyen és csak nyomokban látszik, hogy ez egy reptér. Ez az egyik oka. A másik, hogy az a környék egy nem annyira ralis rész - az elmúlt 38 évben nem is nagyon jártam ott. Az országnak tehát egy újabb területe, a megszokottak mellett, és mindent összevetve vonz ez a történet a kis strandjával, a nyugis helyével és a pályájával együtt. Ezért járogatok vissza. És a srácok is jó és pörgős versenyt rendeznek.
- Ahogy te is mondtad, nem túl elterjedt dolog ott a raliverseny. Mégis hogy fogadják az ott élők, a környékbeliek az autóversenyt? - Szerintem ki vannak éhezve, úgyhogy nagyon jól. Láttam már olyat is, hogy mikor mi már a régi bevált pályákat untuk, egy egyszerű, homokos ralicross-szerű versenyen Debrecenben egymás nyakában ültek az emberek. Ehhez mondjuk az is hozzátartozik, hogy a rali már népverseny lett: minden hétvégére jut kettő-három ralisprint verseny - de nem arrafelé, lévén az adottságai nem a legmegfelelőbbek. De nagyon jó, hogy a környék nyitott az autóversenyekre - a versenyzőknek is tetszik, hiszen újdonság. Arról nem is beszélve, hogy marha jól nézhető a verseny, úgyhogy a kilátogatóknak is élvezetes a verseny: ötszáz métert sétál, és a szervizparkban van, majd visszasétál, és nagyon hosszan látja a versenypályán az autókat. Úgyhogy mindent összevetve nagyon várom, hogy visszamehessek most is.
1.gyorsasági szakasz pályaajánlója
- Milyen autóval jössz? - Azt gondoltam, hogy előhúzom a versenyautóm... Idén még úgysem ültem benne, és már nagyon hiányzik. Ennek is több oka van. A válságon kívül nagyon zavar, ami itt van: az itthoni versenyek csak a lehúzásra mennek. Mindenki ismeri a véleményem, hiszen sokszor elmondtam már, de amíg ez így működik, addig nem nagyon akarok itthon versenyezni. Mert nekem a versenyzés csak örömautózás volt mindig. Én teremtettem elő a költségeit, és ott indultam, ahol kedvem tartotta. Aki pénzt adott, az sem azt mondta, hogy legyek első, hanem azt, hogy oké, de kimegyek, és Bujákon úgy gyere le, hogy felfossak a hátamra...! Nekem mindig szórakozás volt a versenyzés - csak most az is szempont, hogy olcsóbb is legyen.
2.gyorsasági szakasz pályaajánlója
- Én azért megkérdezem konkrétabban: Karcag után mikor láthat a téged szerető közönség? - Nem tudom... Jó idő kell hozzá, nem 30 fok, és kell valami indíttatás: valami, ami megfog a kiírásban. Így zárszónak csak egyet mondhatok: menjünk Karcagra, strandoljunk egy k...a nagyot, és autóversenyezzünk egy k...a nagyot! :)