Forró augusztus, forró futamok, röviden így lehetne jellemezni a 2008-as nyári X Games versenyeket. Látványban nem volt hiány!
Egy nagy helyszín, ahol lehet tombolni, pár vakmerő versenyző, egy két gyors és nem kevésbé szép kocsi, és egy lelkes közönség, mindössze ennyi kell, és már meg is van az X Games rally receptje. Na jó, ennél talán kicsit több kell hozzá, de azért nem árt, ha ezek már megvannak. A rendezők olyan pályát alakítottak ki, ahol volt csúszós murva, kicsivel tapadósabb aszfalt, tempós kanyarok és egy szép nagy ugrató. Ennek meg is lett az eredménye, sorra törtek a versenygépek. De kezdjük az elejéről.
A versenyzők egyenes kieséses rendszerben álltak pályára egymás ellen, és természetesen a nyertes mehetett tovább a negyed döntőkbe. A nyolcad döntőkből talán az ír Niall McShea esett ki leglátványosabban, hiszen sikerült úgy összetörnie Subaruját, hogy az irányíthatatlanná vált.
A negyed döntő legizgalmasabb futama minden bizonnyal a kanadai Andrew Comrie-Picard és Dave Mirra közt zajlott. Dave Mirra miután megnyerte 12. aranyát BMX-el gondolta a rallyban is kipróbálja magát. Sajnos már az első körben falhoz vágta autóját, így azt alig lehetett utána kormányozni, úgy nézett ki, hogy már senki nem veheti el ACP győzelmét, de ekkor jött az ugrató. A kanadai ugrott egy szépet, aztán megtoldotta még pár szaltóval, majd megállt, így Dave Mirra-nak nem volt más dolga mint, hogy valahogy eljusson a célig, bár azzal az autóval ez sem volt egy egyszerű feladat. Amúgy ACP volt az egyetlen, aki nem Subaruval állt rajthoz, egy Mitsubishivel Lancerrel vágott neki a versenynek.
Az elődöntőkbe végül Travis Pastrana került be, akinek csapattársával és a tavalyi győztessel Ken Blockkal kellett megmérkőznie. A másik párost pedig Dave Mirra és a kaszkadőr Tanner Foust alkotta.
A döntőbe Travis Pastrana és Tanner Foust jutott be. Pastrana a legújabb N14-es Subaruval, míg Foust egy régebbi modellel állt rajthoz. Travis jobban rajtolt, és az is a kezére játszott, hogy Tanner falhoz vágta kocsiját már az első körben, de azért vigyáznia kellett, hisz egy nagyobb hiba elég lett volna ahhoz, hogy Tanner átvegye a vezetést. Végül nem hibázott túl nagyot, csak egy kicsit alakította át a kocsi elejét, de még így is megnyerte a döntőt és bezsebelhette a második rallys, és összességében a nyolcadik X Games aranyát.