Egy kis érdekesség az idei naptárból.
Kettő "közös" versenyt terveznek 2013-ban, az Mnasz és az RTE részvételével.
/jelzése: k.s. rali1 és RTE közös verseny/
Az első esetében egyértelmű.
Eger, ápr. 6-7. rendező: Laroco MSC. /ugyan az az info, az Mnasz és az RTE naptárban/
A második:
Miskolc rally május 10-12. rendező: D-moto
/az Mnasz naptára szerint/
Ózd XI. Suzuki Kaiser rali május 11-12 rendező HBRK
/RTE honlap szerint/
Hogy is van ez? Hol lesz a bajnokság második közös verseny, ki rendezi, és melyik osztálynak?
2013-02-09 17:09:06
Bocsi pnándi!
Valóban, ez az "ilyen" melléknévi mutató névmás, magában eléggé kétértelműnek hangzik. (ahogy tőlem megszokhattad)
Eredetiben azt akartam írni, hogy
"Igazán megtisztelő, egy ILYEN általam nagyra tartott versenyzőtől"
Na, mára a hízelgés befejeztem.
2013-02-09 13:19:39
Igazán megtisztelő egy ilyen versenyzőtől!
2013-02-09 12:21:11
KOlivér.
Úgylátom az fáj, hogy Borsodba lesz sprint nálatok pedig nem. Ez ügyben kár énrám orrolni, ugyanis nem én szüntettem meg a kedvenc SRT versenyeidet.
Az pedig végtelenül megtisztelő, hogy több mint 7 év fórumos tagságod után, csak az én hozzászólásomra reagáltál.
Baj van a szövegértésemmel?
Elképzelhető, de ez Téged ne zavarjon.
2013-02-09 12:21:11
KOlivér.
Úgylátom az fáj, hogy Borsodba lesz sprint nálatok pedig nem. Ez ügyben kár énrám orrolni, ugyanis nem én szüntettem meg a kedvenc SRT versenyeidet.
Az pedig végtelenül megtisztelő, hogy több mint 7 év fórumos tagságod után, csak az én hozzászólásomra reagáltál.
Baj van a szövegértésemmel?
Elképzelhető, de ez Téged ne zavarjon.
2013-02-07 10:39:26
Nem tűnt el, itt van ennek a lapnak a tetején. A főoldal folyamatosan cserélődik, gondolom azért került le, mert jött egy újabb hír.
Nem kell mindjárt rémeket látni
2013-02-06 20:12:39
Nagy Pista!
Nem tartozom magyarázattal, de ha már ilyen kedvesen megszólítottál, akkor elmondom. Képzeld, egyáltalán nem nézem le a sprinteseket. Mivel borsodi vagyok, ismerem a BAZ. sprint mezőny nagy részét, sokukat közvetlen haveromnak is mondhatok. Tovább megyek, még a ladásokkal sincs semmi gondom. Hol írtam, hogy egy sprintverseny nem lehet jó? Sehol. Hol írtam, hogy egy lada nem való versenyzésre? Sehol. Mielőtt fölháborodsz, próbáld meg értelmezni a 1294-es hozzászólásomat. Igazad annyiban van, hogy egy dolgot valóban lenézek. A magát "sprintes"-nek nevező csávó hozzáállását. Akinek csak az illegális verseny a járható, és aki föl van háborodva ha bukócsövet és sisakot kérnek az átvételen, és aki cserébe közúti csapatással fenyegetőzik. Lenézem, és megvetem.
2013-02-06 09:27:17
sprintes!
Egyszer majd menj el egy igazi autóvesenyre is. Meglátod, van élet az illegális sprinteken túl is. És nem csak a kereklámpás számít autónak. Sőt, az már egyre kevésbé.
2013-01-17 16:03:58
harcos 67!
Jó a megérzésed.
Persze, tudom, hogy jót akar, hisz én is többször leírtam.
2013-01-17 13:28:39
Ernő, mindig jót akart.
Lehet, hogy akkor is jót akart, amikor korábban nekirontott a vezetőségnek, és kitálalt, harcolni reformokért küzdött.
Tehette, hiszen volt neve, multja tapasztalata.
Biztos akkor is jót akart, amikor úgy döntött, hogy elég volt, többet nem megy az Mnasz házatájára.
Ezt is tehette, hiszen volt neve, multja, tapasztalata.
Most ujra vissza fog jönni, segíteni, megoldani, együttműködni.
Teheti, hiszen van neve, multja, tapasztalata.
Sőt, még a régi játszótársak is ott vannak, és ők is megerősítik, hogy Ernő mindig jót akar.
2013-01-16 13:29:34
levi.b!
Első nekifutásra valóban örültem volna, hogy ha az Ernő ott van. Viszont, ha azonban azt nézem, hogy "így " van ott, ilyen gondolatokkal, akkor már egyáltalán nem örülök.
Gyarapítom a csalódottak táborát.
2013-01-16 13:29:34
levi.b!
Első nekifutásra valóban örültem volna, hogy ha az Ernő ott van. Viszont, ha azonban azt nézem, hogy "így " van ott, ilyen gondolatokkal, akkor már egyáltalán nem örülök.
Gyarapítom a csalódottak táborát.
2013-01-12 11:18:42
Talán ők is ismerik a mondást:
bukásra van ítélve az a közösség, amelyik nem képes kivetni magából a szemetet.
2013-01-09 11:08:47
Ez az UV-festékes dolog jó ötletnek tűnik.
Igaz, kellene pár flakonnal, de a cél érdekében megérné befektetni.
:D :D :D
2013-01-03 21:54:14
"...amit szeretNÉK elérni..."
Ó, ó, ó! Csak így lazán, egyes szám első személyben?
2012-12-21 22:37:39
Labi86!
Nos, ezzel a "leosztással " nem teljesen értek egyet, de fölösleges belemenni, mert ezeknek a megítélése annyira szubjektív....
Meghatározó, hogy ki, milyen versenyeket látogat, ismer, illetve melyik osztályban vannak barátai, vagy érdekeltsége? (ne menjünk bele)
Inkább reménykedjünk abban, hogy kialakúl egy ORB-R2-RTE-Amatőr hierarchikus sor, ahol tényleg rangot jelent majd, ha valaki "magasabb osztályba léphet".
Végül, egy megjegyzés:
bármilyen futam (akár ORB, akár RTE ) elbír100 sprintest!!! Rendező kell hozzá. Jóóóóó rendező
2012-12-20 10:37:33
dumi!
Igen, ez csak egy hasonlat. Nem mondtam, hogy jó, de edelenyberes hozzászólása alapján ez jutotott eszembe elsőre. Ha Neked más a véleményed (már pedig tudom, hogy más ) nyugodtan oszd meg, nem vagyok gondolat olvasó.
2012-12-19 22:20:44
Lassan eljutunk oda, hogy a malac akar dirigálni a hentesnek???
2012-12-18 21:19:55
Hja, Labi86 rátapintott a lényegre, igen, csak Miskolcra kellett külön lejönni. Ugyanis egyedül itt nem működnek azok az alapvető szabályok és előírások, amik az ország többi sprintjén betarthatóak.
2012-12-18 21:07:34
edelenyberes!
Két kérdés.
Egyik:
Miért hátrány ha egy alsóbb osztályú versenyző együtt mehet az ORB-vel? Nem egyszer halljuk hogy mennyire szeretnének, ugyan azon a pályán, és ugyan azon a rendezvényen menni, mint a "nagyok".
Másik:
ugyan mutass már egy helyet a Világon, ahol a versenyzők határozzák meg, hogy ki legyen a rendező?
A gyakorlatban a rendező kiír egy versenyt vagy versenysorozatot, és a versenyzőnek ha tetszik, akkor nevez, ha nem akkor keres egy másikat.
Eddig legalábbis így volt...