Móczár Péter?!
A következőket találni róla:
http://www.parlament.hu/iromany/fulltext/00527txt.htm
HVG 1996/43 10.26. 10.
BIZTOS-NYOMOK
„Tocsik Mártát, mint olyat, nem ismerjük” – mondták a HVG-nek az 1994 decemberében alapított Police Magyar Közbiztonsági Alapítványnál. A televízió A hét című műsorának múlt vasárnapi adásában közzétett Tocsik-interjú azt a látszatot keltette, hogy a Police is érintett a kirobbant botrányban, ez azonban az alapítvány vezetői szerint csak azért fordulhatott elő, mert – tudomásuk szerint – a szerkesztők kivágták a filmből a jogásznő válaszát. Ebben állítólag az hangzott el, hogy a Police Alapítvány semmilyen formában nem részesült a sikerdíjból. Móczár Péter autóversenyző- üzletember, a Merco-Projekt Kft. (a Postabank lízingcége) ügyvezető igazgatója, az alapítvány létrehozója – elismerve, hogy Tocsik Mártát már vagy két évtizede személyesen ismeri – nem kommentálta a HVG-nek azt az értesülését, miszerint ő maga korábban a jogásznőtől több millió forintot kért és kapott kölcsön, amit azóta visszafizetett. (Hitelt érdemlő rendőrségi forrásaink szerint a Tocsik-ügyben Móczár Pétert is kihallgatták.)
A Police Alapítvány létrehozásakor Móczár Péter úgy nyilatkozott a HVG-nek: sem ő, sem az alapításban részt vevő cégek vezetői (az alapítók között voltak a Helios, az Integra, a PAK és a Vegyépszer rt.-k, az MB-Autó Magyarország, a Bébiker, az Elegant Inform Stúdió, a Forcon Trade, az Ivanits & Bárkány Autó, valamint a Signalmilk kft.-k, illetve a Postabank) nem vásároltak kiváltságokat, nem akartak különleges bánásmódot kiharcolni maguknak. Mindezt 1995-ben annak kapcsán említette az autóversenyző, hogy lejárt műszaki vizsgájú Mercédesével a megengedettnél gyorsabban hajtott, és engedély nélkül használt megkülönböztető jelzést (HVG, 1995. február 18.). A 12 millió forintos alaptőkével indult Police Alapítvány tavaly 42 millió forintos bruttó forgalmat könyvelt el. A kuratórium – amelyben 51 százalékos többségben vannak a rendőrség képviselői (az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a megyei főkapitányságok is képviseltetik benne magukat) – elsősorban a rendőrség és a rendőrözvegyek támogatására fordítja a rendelkezésére álló pénzügyi forrásokat, de elvállalták már közlekedési balesetet okozó nyomozó jogvédelmét is. A Police „találta ki” és szervezi a Police-bálokat, a Miss Police Hungary-választást, s rendszeresen tartanak közbiztonsági fórumot. A legutóbbira október elején került sor, az egyik téma a Központi Bűnüldözési Igazgatóság munkájának bemutatása volt.
http://www.heol.hu/heves/kozelet/ok-tartoznak-az-adohivatalnak-sokkal-es-regota-408482
Tízmillió forintnál többel tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók
Abasár
Bárdos Egonné 3261 Abasár Gyöngyösi Út
Török György 3261 Abasár Völgy Út
Bankó András 3261 Abasár Temető Út
Móczár Péter 3261 Abasár Tatármező Rét
Hát így, egy gazdasági bűnözőt javasol a Hungaroring és a jelenlegi főtitkár MNASZ elnöknek.